A British Múzeum továbbra sem adja vissza Görögországnak a Parthenon-frízeket

A British Múzeum ismét kizárta a Görögország által magáénak követelt Parthenon-frízek visszaszolgáltatását. A londoni intézmény igazgatója a Ta Nea című görög lapban szombaton megjelent interjúban attól is elzárkózott, hogy kölcsönadják Athénnak a világhírű márványokat.

Környezetvédők, hírességek nyílt levélben szólították fel Japánt a bálnavadászat leállítására

Környezetvédők, a szórakoztatóipar sztárjai nyílt levélben követelték Abe Sindzo japán kormányfőtől, hogy hazája másítsa meg döntését a kereskedelmi célú bálnavadászat felújításáról, mivel az “egy kegyetlen, ódon tevékenység, amelynek semmi helye a 21. században”.

Kelemen Hunor

Az RMDSZ saját jelöltlistájára várja az erdélyi magyar pártok jelöltjeit az európai parlamenti választásokon

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kész együttműködni a Magyar Polgári Párttal (MPP) az európai parlamenti (EP) választásokon, de nem fogadja el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) javaslatát, hogy alkossanak hárompárti választási koalíciót.

Ismét többen meghaltak és megsérültek a pénteki tüntetéseken a Gázai övezet határánál

Két palesztin tüntető meghalt, és többtucatnyi megsebesült a szokásos pénteki tüntetés során izraeli katonákkal vívott összetűzésben a Gázai övezet izraeli határánál, illetve Ciszjordániában – jelentette az izraeli média.