A nyíradonyiakat nemrég megfenyegető Tasó László szőrös mikrofonba beszélt – Gálaműsor zárta a debreceni katonazenekari fesztivált

Tizenegy ország katonazenekarának gálaműsorával fejeződött be a XXII. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál Debrecenben: a zárórendezvény elején a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei húztak át a város fölött, üdvözölve a közönséget és a katonazenészeket.

Csütörtökön és pénteken is katonazenekarok masíroztak a Piac utcán

Az első nap őrülete után egyedi módon folytatódott a XXII. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál, miután csütörtökön és pénteken is a Csonkatemplomtól masíroztak a fellépő zenekarok, így többek között az osztrák, lengyel, horvát és a holland zenekar is vonult amolyan bemelegítő jelleggel a Piac utcán miközben zenéltek is az utca emberének is.

CATL Berettyóújfalu zöldítése

3 millió forinttal támogatja Berettyóújfalu zöldítését a CATL Debrecen

3 millió forinttal támogatja Berettyóújfalu közterületeinek zöldítését a CATL Debrecen – közölte a cég. A kezdeményezés keretében a Debrecentől 40 kilométerre fekvő település három helyszínén 700 négyzetméteren 2630 növényt telepített a vállalat Berettyóújfalu önkormányzatával együttműködve.

Perselus, a debreceni állatkert királypitonja

Testközelből is megismerkedhetünk a debreceni állatkert királypitonjával

A nyári főszezon beköszöntével a Zoo Debrecen hosszú évek után ismét látható faj érkezéséről adhat hírt, június 21-én ugyanis egy fiatal hím királypiton érkezett megújuló oktatóépületébe, a Zookuckóba a csehországi Ostrava állatkertjéből. Az új gondozói által Perselus névre keresztelt jövevény már birtokba vette otthonát, ahol hét közben a zootáborosok, hétvégente pedig a látogatók is testközelből […]