Szeged, múzeum, Fekete Ház, Hetedhét Hungarikon, Bodrogi Gyula, kiállítás, kultura, művészet

Kulturális-gasztronómiai hétvége a szegedi Fekete házban

Július 7-9. között exkluzív tárlatvezetésekkel, koncertekkel, különleges vacsorákkal és egyedülálló Faludy-esttel is várták és várják még vasárnap este is az érdeklődőket a Fekete házban. A hétvégén mutatták be azt a három új alkotást, mely a Hetedhét Hungarikon című kiállításhoz érkezett.

Szeged, Jarjabka Zoltán, barista, Kék Elefánt kávézó, kávézó, kávé, vendéglátás

Tíz százalékkal kevesebbet ittunk a 20 százalékkal dráguló kávéból tavaly

Az alapanyagok jelentős drágulása miatt a magyar kiskereskedelmi kávépiac értéke tavaly ugyan 20 százalékkal, 82,8 milliárd forintra bővült, a volumene azonban 11 százalékkal, 18,2 ezer tonnára csökkent – mondta Árok Gábor, a Coca-Cola HBC Magyarország kávé üzletág vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Gasztronómiai programokkal, képzőművészeti előadássorozattal nyit a Homola Pincészet kertje Paloznakon

A gasztronómiai kínálat mellett művészeti előadásokkal, kiállítással és kerekasztal-beszélgetésekkel várják a látogatókat Paloznakon, a Homola Pincészet borteraszán és kertjében – közölték a szervezők az MTI-vel.

Nitrogénes fagylalt, marhabontás, különleges gasztroélmények – fotókon és videókon a Gourmet Fesztivál második napja

A pénteki mostohább időjárás a hetedik alkalommal életre hívott Debrecziner Gourmet Fesztivál szombati napjára szerencsére tovatűnt, és kellemes nyári idő várta a gasztroélményekre vágyókat a Békás-tó közelében. Éhen senki nem maradt, bőven volt miből válogatni a “nyári élményeink” tematikájú ételkölteményekből.