Az Európai Bizottság jelentősen csökkentette a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását

Az Európai Bizottság (EB) jelentősen csökkentette a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó várakozását, így 3,6 százalékos GDP-bővülésre számít a korábban közölt 4,5 százalék helyett.

Uniós szóvivő: az Európai Bizottság egyetlen újságírót sem zár ki sajtótájékoztatójáról kérdései miatt

Az Európai Bizottság sajtótájékoztatójáról soha egyetlenegy újságírót sem rekeszt ki, nem szégyenít meg, nem diszkriminál, és egyetlen újságíróval sem bánik tiszteletlenül azért, mert kérdéseket tesz fel – jelentette ki Alexander Winterstein, az Európai Bizottság helyettes szóvivője brüsszeli sajtótájékoztatóján csütörtökön.

Karperec csattant a velencei ékszertolvajok csuklóján

Horvát rendőrök olasz kollégáikkal közös akcióban több hónap nyomozás után először négy horvát, majd egy szerb állampolgárt tartóztattak le, akik még januárban több millió dollár értékben loptak el ékszereket a velencei Dózse-palotából – közölte a horvát belügyminisztérium (MUP) csütörtökön.