Elhunyt Chuck Norris – jelentette be a legendás harcművész és színész családja. A közlemény szerint Norris szerettei körében, békében ment el.
A család hangsúlyozta, hogy a haláleset pontos körülményeit szeretnék magánügyként kezelni, ugyanakkor kiemelték: az utolsó pillanatokban is családja vette körül.
Mint írták, a világ számára Chuck Norris harcművész, színész és az erő szimbóluma volt, számukra azonban mindenekelőtt szerető férj, gondoskodó édesapa és nagypapa, valamint a család szíve.
„Hitével, céltudatosságával és a szerettei iránti rendíthetetlen elkötelezettségével élte az életét”
– fogalmaztak. Hozzátették, munkájával, fegyelmével és emberségével emberek millióit inspirálta világszerte, és maradandó nyomot hagyott sokak életében.
A közlemény szerint bár a család szíve összetört, hálásak azért az életért, amelyet Norris élt, és azokért a közös pillanatokért, amelyeket megélhettek vele. Megköszönték a rajongók szeretetét és támogatását is, amely – mint írták – rendkívül sokat jelentett számára.
„Számára Önök nem csupán rajongók voltak, hanem barátok”
– emelték ki.
A család kitért arra is, hogy sokan értesültek Norris közelmúltbeli kórházi kezeléséről, és külön megköszönték az érte mondott imákat és támogatást. A gyász időszakában a család a nyilvánosság megértését kérte, és arra kéri a közvéleményt, hogy tartsák tiszteletben a magánéletüket.
„Köszönjük, hogy együtt szerették őt velünk” – zárul a Norris család közleménye.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon