Lemondott Bill Shine, Donald Trump média-tanácsadója és a Fehér Ház helyettes kommunikációs igazgatója, Trump újraválasztási kampányának menedzsere lesz – jelentette be a Fehér Ház.
Bill Shine korábban a Fox televízió társelnöke volt, tavaly nyáron vette át a Fehér Ház kommunikációs csapatának irányítását.
Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője és Shine egyaránt közleményt adott ki. “Bill Shine kiváló munkát végzett” – írta a szóvivőnő, a kommunikációs szakember pedig élete “legérdemlegesebb tapasztalatának minősítette” a Fehér Házban töltött hónapokat. “Igazán megtiszteltetés volt, hogy apró részese lehettem mindannak, amit az elnök az amerikai népért tesz” – fogalmazott Shine.
Külön közleményben méltatta Bill Shine munkáját Mick Mulvaney, a Fehér Ház kabinetfőnöke is. “Felbecsülhetetlen fontosságú” volt a tevékenysége – írta a szakemberről, és dicsérte “tehetségét, tapasztalatát és felkészültségét”.
Az 55 éves Bill Sine nyolc hónapig dolgozott az elnöki hivatalban. Sajtóértesülések szerint azonban az elnök az elmúlt hónapokban egyre többet panaszkodott a sajtóra és Shine-t okolta a szerinte nem eléggé pozitív kommunikációért.
A The Washington Post Fehér Házból származó információi szerint az elmúlt hetekben kifejezetten megromlott Trump és tanácsadója viszonya, Shine nem is kísérte el az elnököt a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tartott vietnami csúcstalálkozójára.
A Shine távozásáról szóló közlemény akkor jelent meg, amikor Donald Trump repülőgépe leszállt Georgiában, ahonnan az elnök helikopterrel indult tovább a tornádó sújtotta Alabama felé. Trump elhárított minden újságírói kérdést, amely Shine távozását firtatta.