Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök a G20-csoport november végén esedékes Buenos Aires-i csúcstalálkozóján tárgyalni szándékozik a közepes és rövid hatótávolságú rakéták (INF) felszámolásáról szóló szerződés jövőjéről – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
Beszámolója szerint Putyinnak csak “pár szót” sikerült váltania Trumppal Párizsban, az első világháborút lezáró fegyvernyugvás 100. évfordulóján megrendezett vasárnapi megemlékezésen.
“Azt mondták (egymásnak), hogy van miről beszélniük és hogy beszélniük kell az INF-szerződésről.” Megállapodtak, hogy Argentínára, a +huszakra+ próbálják időzíteni tárgyalásaikat – mondta a szóvivő.
Az orosz és az amerikai vezető között eddig csak júliusban, Helsinkiben jött létre külön csúcstalálkozó. Putyin és Trump korábban 2017 júliusában a G20 csoport németországi, tavaly pedig az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) vietnami csúcstalálkozóján is csak futólag találkozott egymással.
Peszkov közölte, hogy Putyin a francia fővárosban 10-15 percig tárgyalt Benjámin Netanjahuval “a kétoldalú viszony folyamatban lévő ügyeiről”. Oroszország és Izrael között kiéleződött a viszony, miután a szíriai légvédelem szeptember 17-én lelőtt egy orosz felderítő gépet, amiért Moszkva az arab országban éppen Hezbollah-célpontokat bombázó izraeli légierőt tette felelőssé. Moszkva erre hivatkozva Sz-300-as légvédelmi rendszert szállított Damaszkusznak. Egy Putyin-Netanjahu különtalálkozót a feleknek azóta sem sikerült tető alá hozniuk.
Peszkov kijelentette, hogy az orosz elnöknek nem volt lehetősége Párizsban szót váltania ukrán hivatali partnerével, Petro Porosenkóval sem. Orosz sajtóértesülések szerint egyébként Moszkvában nem is terveztek ilyen találkozót.
Az orosz elnöki szóvivő úgy vélekedett, nincsenek meg a feltételei annak, hogy találkozzanak az ukrajnai rendezésről tárgyaló “normadiai négyek” – Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország – vezetői, mint ahogy arra sincsen remény, hogy egy ilyen egyeztetés eredménnyel járjon.
Ezt azzal kapcsolatban mondta el, hogy Porosenko – a centenárium megemlékezést kihasználva – újabb megbeszélést folytatott Angela Merkel német kancellárral és Emmanuel Macron francia elnökkel. Peszkov közölte, hogy Putyin részvételével ezen a találkozón eleve nem számoltak, mert, mint fogalmazott, a “normandiai négyek” keretében folytatott párbeszéd “lehetetlenné vált”. A szóvivő ismételten azzal vádolta meg Kijevet, hogy nem hajtja végre a rendezésről kötött minszki megállapodásokat.
Mint mondta, a Kreml megértéssel viszonyul a délkelet-ukrajnai szakadár területeken vasárnap megtartott választásokhoz, mert azok szükségesek voltak a két “népköztársaság” túléléséhez és a szociális biztonság fenntartásához. A donyecki és a luhanszki szavazás megerősítette pozícióikban a két terület hivatalban lévő vezetőit, Gyenyisz Pusilint és Leonyid Paszecsnyiket.
Megerősítette Peszkov azt a sajtóértesülést, amely szerint Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnököt december 7-re Moszkvába várják. A két ország kapcsolatában júliusban feszültség lépett fel, miután görög sajtóértesülés szerint Oroszország beavatkozott a görög belügyekbe és az ország biztonságát aláásó tevékenységet folytatott. A felek akkor kölcsönösen kiutasítottak két-két diplomatát.
Putyin egyébként a szóvivő bejelentése szerint keddtől csütörtökig Szingapúrban tartózkodik majd, ahol találkozni fog a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) vezetőivel, szerdán pedig részt vesz majd a kelet-ázsiai országok csúcstalálkozóján.
Peszkov az orosz védelmi minisztérium illetékességébe utalta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy vajon Oroszország a NATO október vége óta zajló Trident Juncture kódnevű hadgyakorlata idején valóban zavarta-e a GPS műholdas navigációs rendszer működését. A szóvivő szerint a Kremlnek az incidensről nincsen tudomása.
A jelzavarásra vonatkozó gyanúról finn és norvég sajtóforrások számoltak be az elmúlt napokban. Juha Sipila finn kormányfő közölte, hogy az ügyet ki fogják vizsgálni.