Az Európai Bizottság a mai napon – az EU történetében először – páneurópai stratégiát fogadott el a műanyagokra vonatkozóan, mely egyúttal a körforgásos gazdaságra való átállásnak is részét képezi.
Európában évente 25 millió tonna műanyaghulladék keletkezik, és ennek kevesebb mint 30%-át hasznosítjuk újra. A tengerparti hulladék 85%-át világszerte műanyagok teszik ki. A műanyagok a levegőbe, a vízbe és az élelmiszerekbe bekerülő mikroműanyagok formájában az emberi szervezetbe is bejutnak, miközben élettani hatásukat nem ismerjük.
A műanyagokra vonatkozóan ma elfogadott stratégia a környezet védelmét és új műanyag-gazdálkodás megalapozását szolgálja. Gyökeresen meg fogja változtatni Európában a termékek tervezését, előállítását, használatát és újrahasznosítását, mivel elő fogja mozdítani, hogy a gazdasági szereplők a tervezés és az előállítás során teljes mértékben figyelembe vegyék az újrahasználatra, javításra és újrahasznosításra irányuló igényeket, és fenntarthatóbb anyagokat fejlesszenek ki. A stratégia ezáltal segíteni fog a környezetszennyezés csökkentésében, egyúttal pedig támogatni fogja a növekedést, új beruházási lehetőségek és munkahelyek létrejöttét, valamint az innovációt: további 100 millió euró áll majd rendelkezésre intelligensebb, jobban újrahasznosítható műanyagok kifejlesztésének támogatására.
A tervek szerint 2030-ra az uniós piacon forgalmazott műanyag csomagolóanyagok mindegyike újrahasznosítható lesz, csökkenni fog az egyszer használatos műanyagok használata, és csak korlátozott mértékben lehet majd szándékosan felhasználni mikroműanyagokat.
Az új stratégia keretében az Európai Unió:
- gondoskodni fog arról, hogy a vállalkozásoknak megérje újrafeldolgozni a műanyagokat;
- korlátozni fogja a műanyaghulladék mennyiségét;
- meg fogja szüntetni a tengeri hulladéklerakást;
- ösztönözni fogja az innovációt és beruházások létrejöttét;
- elő fogja segíteni világszintű változások létrejöttét.
A műanyagokkal kapcsolatos stratégia mellett a Bizottság nyomonkövetési keretrendszert is kidolgozott. Ez 10 kulcsmutatót foglal magában, amelyek a körforgás egy-egy szakaszát fedik le. A keretrendszer révén mind uniós, mind nemzeti szinten mérni lehet majd a körforgásos gazdaságra való átállás felé tett előrelépést.
A teljes sajtóközlemény itt olvasható.