DVSC-MTK 1-2

Egy átaludt félidő már nem fér bele, mumusa lett az MTK a Lokinak

Az utóbbi időben javuló formát mutató DVSC a tabellán mindössze két pozícióval és 3 ponttal mögött álló MTK-t fogadta szombaton a Nagyerdőn. A fővárosiak idén (addig) már kétszer is megtréfálták Szrdjan Blagojevics csapatát, így azzal a szándékkal léptek pályára a piros-fehérek, hogy megszakítsák a rossz sorozatot.

Dzsudzsák Balázs DVSC-MTK 1-2

Harmadszor is kikapott a Loki az MTK-tól, távolodik a dobogó

Hazai pályán 2-1-re kikapott a Loki az MTK-tól a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján, ezzel a debrecenieknek megszakadt a három meccses veretlenségi sorozatuk, a fővárosi csapat pedig megszerezte idei első idegenbeli győzelmét. Sikerüknek köszönhetően a kék-fehérek pontszámban utolérték a tabella negyedik helyén álló hajdúsági együttest.

Csányi Sándor

Csányi Sándor szerint pénzkidobás a sok középszerű külföldi játékos az NB I-ben

Csányi Sándor elnök az utánpótlással kapcsolatban kritikát fogalmazott meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteki közgyűlésén, a korosztályos válogatottak eredményességét és a felnőtt futballban a fiatalok játékperceinek alacsony számát kifogásolta.

Loki szurkolók

Hozz magaddal még egy embert a sorsdöntő hazai meccsekre! Kedvezményes belépővel csábítja szurkolóit a DVSC

Ezen a héten szombaton 19.30-kor az MTK ellen, jövő hét szombaton 17 órakor a Kecskemét ellen lép pályára a Loki a Nagyerdei Stadionban. A DVSC még harcban van a dobogóért, ezért jó lenne, ha minél több szurkoló kilátogatna ezekre a találkozókra.