A DVSC szurkolói keménymagja is üzent a debreceni városvezetésnek, az MTK-elleni meccsen több olyan transzparenst is kifüggesztettek, amelyekkel az akkumulátorgyárak ellen tiltakoztak.
Mivel az esetnek híre kelt, az Ultras Debrecen a Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet arra, hogy üzenetüket nem csak olyanok osztották meg, akik szívüknek kedvesek.
“Úgy látjuk, hogy az akkugyárak, a lassan több tucat munkásszálló, valamint az ezekkel érkező több ezer ázsiai vendégmunkás jelenléte hosszú távon tönkreteszi az itt élők egészségét és a város élhetőségét, illetve a vendégmunkások ittléte nagyban rontja szeretett városunk közbiztonságát és nyugalmát”
– írták, majd hozzátették: továbbra is elhatárolódnak a pártpolitikától, annak nincs helye a lelátón, de a becsületük nem engedte, hogy tovább csendben maradjanak.
“Látván, hogy a baloldali és liberális média, illetve politikusok a mi megnyilvánulásunkkal kampányolnak és próbálnak meg szavazatokat szerezni, szeretnénk közölni velük, hogy a Debrecen Tábor egy jobboldali identitású brigád, és elítélünk minden baloldali eszmét, ideológiát vagy éppen az LMBTQ-hoz kapcsolódó irányzatot”
– olvasható az Ultras Debrecen közleményében.