Kis híján legyőzte idegenben a listavezető Győr csapatát a Loki, ám a második félidőben két hazai tizenegyesnek köszönhetően elolvadt a debreceniek előnye.
Amellett, hogy a Navarro-legénység a második játékrészben lényegesen gyengébben muzsikált, számos Loki-drukker – és sajnos a focihoz vélhetően teljesen kuka helyi politikusok is – jogosan kérte számon Rúsz Mártont az ETO második büntetője miatt.
Az M4 Sport emlékeztet, a 2–2-re végződő rangadó 89. percében egy bal oldali beadást követően a Nadhir Benboualit hátulról fogó Batik Bence kezére pattant rá a labda, Rúsz Márton játékvezető jelentősnek mondható, mintegy három másodperces habozással, de végül befújta büntetőnek.
A cirkusz ekkor kezdődött meg igazán, a pályán lévő játékosok mérsékelt, a kispadok viszont hevesebb reklamálásba kezdtek, a két szakmai stáb egymásnak ugrott, eközben a Csonka Bence vezette VAR-kocsi kihívta videós felülvizsgálatra Rúszt, mondván Batik természetes testhelyzete miatt a tizenegyest vissza kellene vonni. Ekkor már komoly perpatvar ment az oldalvonal mellett, a játékvezető alig fért oda a monitorjához, s végül hiába javasolták a videókocsiból az ellenkezőjét, helyben hagyta az ítéletet.
Sergio Navarro elnézést kért a viselkedése miatt
A sportcsatorna cikke szerint a visszajátszások alapján neki volt igaza. A kézszabály lényege, hogy a kar/kéz által megnövelt testfelületen eltalált labda számít kezezés szabálytalanságnak, illetve, ha a játékosok kezének/karjának helyzete nem a testük adott szituációbeli mozgásának a következménye, illetve azzal nem indokolható.
Azt írják, játékvezetőknek is jó tanulság lehet: egy szituáció megítélésénél nem csak az adott pillanatot, hanem a szabálytalansághoz vezető teljes mozdulatsort nézni kell, először a VAR-ból még csak előbbit játszották be.
A teljes felvételen azonban látszik, hogy Batik keze Benbouali válláról mozog a labda irányába.
Nem a labda útjából próbálja elrántani, hanem éppen abba teszi bele, s bár valóban minimálisan növeli csak meg a testfelületét, akadályozza a labda útját, itt egyértelműen a tizenegyes a helyes döntés. Felmerült még esetleg, hogy nem érte-e előbb Benbouali karját a labda, de a visszajátszások alapján inkább Batikéról pattan rá vissza, illetve mennyire volt váratlan labda Batik számára, de a beadás során szinte végig láthatta, csak a másodperc törtrészéig takarta a kilátását egy Benbouali-tarkó.
Abból a szempontból egyébként érthető az elfogult debreceni szurkolók és játékosok felháborodása is, hogy néhány fordulóval ezelőtt valóban egy jogosnak tűnő büntetőt nem kaptak meg, s úgy érezhetik rájuk jár a rúd, de Győrben a tizenegyesszituációknál végül mindkét meghozott döntés helyes volt – írja az M4 Sport.