Ultras Diósgyőr

Visszaszólt az ultráknak a Diósgyőr játékosa, elbeszélgettek a csapatkapitánnyal

Sport

A DVTK 1–1-es döntetlent ért el a Kazincbarcika otthonában az NB I 15. fordulójában, ám a miskolci szurkolók korántsem voltak elégedettek csapatuk teljesítményével. A lefújást követően közleményben adták tudtára a klubnak és a játékosoknak, hogy szerintük több ponton is súlyos problémák látszanak.

Az nb1.hu szerint a drukkerek kifogásolták egyes futballisták hozzáállását, testbeszédét, valamint a saját nevelésű játékosoktól is többet várnának. Néhány játékos felé egyenesen a távozást javasolták. A lelátón többször felhangzott az elégedetlenség, a mérkőzés végén pedig a „k… gyenge” rigmust skandálta a tábor.

A feszültség az egyik vendégjátékos reakciója miatt tovább nőtt, aki a szurkolói bekiabálásra egy trágár mondattal válaszolt.

A vita rendezésére a DVTK csapatkapitánya, Gera Dániel hosszú bejegyzést tett közzé Instagram-oldalán, hogy tisztázza a történteket. Egyértelművé tette, hogy a videón hallható hang nem az övé, ugyanakkor a kialakult helyzetért – kapitányként – felelősséget vállal.

Gera Dániel teljes, szó szerinti üzenete:

„Hogy tessék? Tudok ám ilyen csúnyán is nézni…

Büszkébb vagyok a csapatra mint az MTK elleni győzelem után ami a lényeg.

Ami kevésbé lényeges, hogy kinek a hangja volt a videón, mert akár én is lehettem volna. Nem “anyátok a k.rva gyenge volt” ha nem “f.szom a kurva gyengétekbe” ez fontos javítás. Volt véleményetek, nekünk is volt, ahogy mi sem tudjuk kinek a bátor hangja szűrődik be olykor a tribünről, most ti sem tudjátok kinek a véleménye jött vissza, felvállalta volna egyébként, de mint kapitány azt mondom helyettem szólt. Ritka pillanat mikor érkezik vissza tőlünk válasz, mert ez egy egyoldalú beszélgetés mindig és annak is kell lennie. Valahol az is a dolgunk ha épp nem szerzünk örömet nektek, akkor lenyeljük az ebből adódó frusztrációtokat amit a magánéletből hoztok és itt név nélkül beordítva ránk tudjátok önteni, és ezt 100/99 alkalommal meg is tesszük ez volt az az 1. Ezt most fel is vállalom és nem kérek elnézést érte csak a hangnemért, mert a csapat mindent megtett a győzelemért és ez nem a k.rva gyenge kategória nálam.

Szeretem a csapatom és titeket is, remélem őszinte szavaim nem csak akkor tetszenek ha nektek tetsző, sosem akartam senki szeretetét erőszakkal megszerezni és sem címert csókolgatva elnyerni, hanem alázattal és mindenem oda adva a pályán nektek elnyerni, és ha emiatt elvesztem most akkor nem is volt soha az enyém. A témát lezártam, ez ennek a szituációnak szólt, elégedettek nem vagyunk a gyűjtött pontokkal és mindent megteszünk, hogy több örömet szerezzünk nektek és magunknak a továbbiakban.

Ui: Sokkal jobban becsüljétek és szeressétek a saját nevelésű játékosait a klubnak, lehetnek hibáik lehetnek rossz döntéseik, de őket mindennél jobban kell szeretnetek hiszen, ők a ti nagyszerű borjatok kölyke.”

Személyes találkozón rendezték a nézeteltérést

A Kazincbarcika elleni mérkőzésen történt incidensek után személyes találkozóra került sor a diósgyőri szervezett szurkolói csoportok vezetői és három DVTK-játékos között – számolt be róla az Ultras Diósgyőr a Facebook-oldalán. A megbeszélésen Gera Dániel, Holdampf Gergő és Jurek Gábor vettek részt.

A megbeszélésről az Ultras Diósgyőr a következőket írta:

„Az Ultras Diósgyőr vezetői elmondták neki, hogy a megnyilatkozása sok olyan elemet tartalmaz, amivel nagyon nem értünk egyet. Elmondtuk neki, hogy a jövőben ilyen megnyilatkozások ne legyenek. A beszélgetés során kitértünk a szurkolói elvárásokra, külön kiemelve a saját nevelésű fiatalok helyzetére.”

A szurkolói csoport értékelése szerint a találkozó korrekt, őszinte és egyenes hangvételű volt, amelyre nagy szükség volt ahhoz, hogy a szurkolók és a csapat a továbbiakban is együtt tudjanak működni.

Mint írják, bíznak benne, hogy a megbeszélés hozzájárul ahhoz, hogy a DVTK teljesítse a kitűzött célját: a naptári év utolsó három bajnoki mérkőzésén – a Nyíregyháza, a Puskás Akadémia és a Ferencváros ellen – összesen legalább öt pontot szerezzen, ezzel elérve a kilencpontos ultimátumot.

Fotó: Ultras Diósgyőr