36. Mikulás és Karácsony Kupa: részvételi rekord és ünnepi hangulat Debrecenben

Sport

Idén is több ezer fiatal futballista méri össze tudását a Mikulás- és Karácsony Kupán, Magyarország legrégebbi és legnagyobb téli nemzetközi utánpótlástornáján. A 36. alkalommal megrendezett esemény Debrecenben és – története során első ízben – Hajdúszoboszlón zajlik.

A rendezvényen hat sportcsarnok ad otthont a mérkőzéseknek, ahol nyolc korosztályban, a 7–13 éves korosztályból érkező játékosok lépnek pályára. Több mint 150 csapat mintegy 2000 gyermeke érkezik Lengyelországból, Szlovákiából, Romániából, Szerbiából, Ukrajnából és Magyarországról.

A hazai utánpótlás-nevelés meghatározó műhelyei is képviseltetik magukat: a tornán részt vesz többek között a debreceni Olasz Focisuli mellet az FTC, a Diósgyőr, a DVSC, a Kispest Honvéd és az UTE akadémiai csapata is.

A mérkőzéseket 2025. december 7–8-án, valamint 13–14-én játsszák egész napos program keretében. A selejtezők december 6-án és 13-án zajlanak. A kategóriadöntőket, helyosztókat és az eredményhirdetést december 7-én, illetve december 14-én 14:00 és 16:00 között tartják az Oláh Gábor Utcai Sportcentrumban, amely a torna fő helyszíne és sajtóközpontja is.

A további helyszínek között szerepel Debrecen több sportcsarnoka, valamint Hajdúszoboszló és Hajdúböszörmény is. A nemzetközi mezőny és a széles utánpótlásbázis részvétele idén is rangos sporteseménnyé teszi a tornát a kelet-magyarországi régióban.