“Nem véletlenül áll a DVSC az első helyen” – reakciók a Szpari elleni győzelem után

Sport

Magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a Loki az “ősi rivális” Nyíregyháza otthonában. Sergio Navarro vezetőedző természetesen elégedett volt játékosai teljesítményével, de Bódog Tamás, a Szpari trénere is elismerte, hogy a DVSC-ben megvolt az a minőség, ami bennük nem.

“Nagyon elégedett vagyok a győzelem miatt, a játékosok megérdemelték, és fontos volt a szurkolóknak, a városnak. Pozitív, hogy nem kaptunk gólt, keményen dolgoztunk ezért”

– nyilatkozta az M4 Sportnak Sergio Navarro, aki Szűcs Tamás állapotáról is beszélt, a fiatal játékost (akit fejsérülés miatt kellett lecserélni) jelenleg kórházban vizsgálják, de nincs nagyon komoly baja.

“Gyorsan kaptuk a gólokat, elkerülhető hibákból. 3–0-nál nincs mit magyarázni, így jártunk, gratulálunk a Debrecennek. Úgy éreztem, ha a második félidő elején találunk gólt, lett volna esélyünk, próbálkoztunk, mentünk előre, de kicsit ötlettelenül. Próbálkoztunk pontrúgások után, viszont a Debrecenben megvolt az a minőség a kapu előtt, ami bennünk nem, nem véletlenül áll az első helyen. Jövő héten kettőzött erővel próbálunk teljesíteni”

– mondta Bódog Tamás, a Szpari vezetőedzője.

“Megalapozta a gólom a mérkőzést, mert nagy nyomást helyezett ránk a Nyíregyháza, voltunk is bajban az elején, örülünk, hogy sikerült az első pár helyzetet belőni. A csatár pozíció jobban ízlik, mint gondoltam, de nyilván nem az a klasszikus csatár vagyok. Tavaly végig a bennmaradásért küzdöttünk, most teljesen más, nagyon örülünk neki, próbálunk szerények maradni és ugyanígy dolgozni”

– így az első gólt szerző Bárány-helyettes, Szuhodovszki Soma.

“Nem látom az okát, hogy miért kaptunk ilyen gyorsan két gólt, utána megvoltak a lehetőségeink, de nem éltük velük, csalódott vagyok. Mindig a vége hiányzott, lehet, hogy ilyen napunk volt, pedig mindenki odatette szívét-lelkét, talán túlságosan akartuk a győzelmet”

– mondta csalódottan Manner Balázs.

Fizz Liga, 15. forduló:
Nyíregyháza Spartacus FC-Debreceni VSC 0-3 (0-2)
Nyíregyháza, Városi Stadion, v.: Bogár

gólszerzők: Szuhodovszki (6.), Gordic (21.), Kocsis D. (82.)
sárga lap: Kovács M. (92.), illetve Szuhodovszki (45+3.), Manzanara (72.), Kocsis D. (83.)

Nyíregyháza Spartacus FC: Kovács D. – Farkas B., Bitri, Katona L., Antonov (Benczenleitner, 87.) – Manner (Kovács M., 87.), Sankovic (Toma, 37.), Katona B., Kovácsréti (Oláh, 75.) – Gilbert, Babunski (Varga K., a szünetben)
Debreceni VSC: Varga Á. – Dacosta (Szécsi, 85.), Lang, Batik, Vajda B. (Guerrero, 85.) – Szűcs T. (Cibla, 23.), Youga – Kocsis D. (Komáromi, 85.), Dzsudzsák, Gordic (Manzamara, 63.) – Szuhodovszki