Nyíregyháza-DVSC üzengetés

Sült malacfejjel üzentek a Szpari-szurkolók a lokistáknak

Sport

Pénteken 20 órától rendezik a DVSC és a Nyíregyháza 25. élvonalbeli mérkőzését. A statisztika egyértelmű debreceni fölényt mutat: a korábbi NB I-es összecsapások közül 13-at a Loki nyert meg, 6 alkalommal a Spartacus bizonyult jobbnak, míg 5 meccs döntetlennel zárult. A gólkülönbség is a mieink felé billen, 45–21 arányban.

Az újabb párharcra péntek este Nyíregyházán kerül sor, ahol a DVSC az utóbbi időben nem sok sikerrel szerepelt. A legutóbbi négy idegenbeli találkozóból kettő döntetlen lett (ezek közül az egyik 2020-ban, még NB II-ben), kétszer pedig vereséget szenvedett a Loki (2–3, 0–1). Debreceni győzelemre legutóbb 15 éve, 2010-ben volt példa Nyíregyházán, akkor 3–0-ra nyert a csapat. Idén januárban ugyan sikerült felülmúlni a Spartacust a hóviharos debreceni bajnokin (3–1), ám augusztusban a vendégek elvitték mindhárom pontot a Nagyerdei Stadionból (1–2).

Elmondható, hogy mindkét csapat jó formában van, míg a Loki hozta a kötelezőt idehaza a Kazincbarcika ellen, a Szpari óriási bravúrral és jó játékkal 3-1-es, történelmi győzelmet aratott múlt vasárnap a Ferencváros otthonában.

A szurkolók már üzengetnek

Köztudott, hogy a debreceni és nyíregyházi szurkolók nincsenek jó viszonyban, ennek megfelelően ezúttal is pörög a szájkarate az online felületeken.

Míg a Loki-ultrák a szokásos “Pusztulj, tirpák!”-rigmussal hangolódnak, a nyíregyháziak – utalva a “hurkás” becenévvel iletett debreceniekre, egy ínycsiklandó, ropogósra sült malacfejjel fricskázzák a listavezetőt.

“A hajdúsági sajtó már körbesírta az országot, hogy gusztustalan feliratokkal üzentek nekik a Szpari-szurkolók. Mi a „loki” és „dvsc” szavakon kívül semmi sértőt nem láttunk, de sajnáljuk, ha néhány falfirka megjelenését lelkükre vették”

– írták a nyíregyházi ultrák.

Szurkolói vonat ezúttal nem lesz, de buszok indulnak. Jelentkezni csütörtök estig lehet, ahogy a klub írja, legalább két, egyenként 54 férőhelyes különbuszt indít a DVSC pénteken azok számára, akik már rendelkeznek a találkozóra érvényes belépővel. Amennyiben a két busz megtelik, további járat indítására is van lehetőség a jelentkezők számának függvényében. Mint ismert, a nyíregyházi vendégszektor már megtelt.

Az oda-vissza útra szóló jegyeket 3000 forintos darabáron szerdán és csütörtökön 15 és 18 óra között lehet megvásárolni a DVSC Shopban személyesen, a meccsjegy bemutatásával, készpénzzel vagy helyszíni banki átutalással. A gyülekező pénteken 16:30-tól lesz a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén (a Hallnál), indulás 16.45-kor, szervezett kíséréssel.