Dzsudzsák Balázs kiváló szabadrúgásgóllal szerezte meg a vezetést a Debrecennek az ETO elleni, szombat esti Fizz Liga-bajnokin. A válogatottsági rekorder az M4 Sport kamerái előtt nyilatkozott az 1–1-re végződő mérkőzés után.
A Loki csapatkapitánya kiemelte, korábban többször is szerzett hasonló gólt, de a magyar bajnokságban ritkán végezhetett el szabadrúgást ilyen szögből.„Egész héten éreztem valamit. Tizenegyesre készültem – legalábbis az volt a megérzésem –, de többször is hangoztattam, hogy a szabadrúgás a gyenge pontom, úgyhogy nagyon örülök, hogy ebben a bajnokságban is sikerült betalálnom, meg annak is, hogy nem kaptunk ki”
– mondta a 38 éves középpályás.
A 109-szeres magyar válogatott játékos elmondta, az első félidőben nem érezték, hogyan tudnának az ETO védelme mögé kerülni, „kicsit félve játszottak”, a második játékrészben viszont egy teljesen más taktikával léptek pályára, aminek meg is lett az eredménye.
„Mi még továbbra is egy alakulóban lévő csapat vagyunk, a Győr már tavaly óta ezt az arcát mutatja, úgyhogy örülök, hogy a csapat megmutatta ezt az arcát. Ha nem tudunk nyerni, akkor sem kapunk ki – ez volt a legfontosabb mondanivalója a félidei beszédnek. Egy elkerülhető tizenegyest kaptunk, de sajnos ilyen a futball”
– vélekedett.
A Fizz Liga-idényt 4 góllal és 2 gólpasszal kezdő Dzsudzsák végezetül szezonrajtjáról is beszélt.
„Érzem a bizalmat mind a vezetőség, mind az új edző érkezésével. Sergio (Navarro – a szerk) szárnyakat adott nekem, nekem is kellett, hogy egy teljesen más mentalitással induljak neki a bajnokságnak. Nagyon sok mindent változtattam az életemben, úgyhogy mindent megteszek annak érdekében, hogy igenis, fegyelemmel, alázattal és ezzel a szeretettel, amit a futball iránt érzek, húzó példája legyek akár a Debrecennek, akár a fiataloknak, akár a magyar labdarúgásnak. Örülök, hogy ilyen momentumokkal meg tudom mutatni, hogy hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom”
– mondta.





