Több mint harminc perc kényszerszünet után folytatódott a Románia-Magyarország férfi futsalmérkőzés, az Európa-bajnoki pótselejtező szerda esti visszavágója Craiovában.
A találkozó a hazaiak 1-0-s vezetésénél a hatodik percben nézőtéri rendbontás miatt szakadt félbe.
A hazai szurkolók egy része összeverekedett a rohamrendőrökkel, többen átfutottak a pályán, majd petárda, később pedig füst- és fénygránát is robbant, ezért a játékvezetők azonnal félbeszakították a találkozót, a két csapat pedig bevonult az öltözőbe.
Később az az információ jelent meg a román sajtóban, hogy a hazai szurkolók azért balhéztak, mert az eredményjelzőn véletlenül azt jelent meg, hogy Magyarország Magyarország ellen játszik.
A játékvezetők és az európai szövetség által delegált hivatalos személyek tájékoztatták a helyi szervezőket, hogy újabb rendbontás esetén végleg lefújják a meccset.
A félidőben Románia 2-1-re vezet, így egyelőre 4-4-es döntetlenre áll a párharc.
Az első meccset múlt csütörtökön Debrecenben 3-2-re a magyarok nyerték.