A várakozás véget ért, a labdarúgás szerelmesei újra izgalmas mérkőzéseknek örülhetnek, hiszen a hétvégén a DVSC megkezdi tavaszi szereplését az NB I-ben. Ráadásul nem is akármilyen összecsapással indít a Loki: a piros-fehérek az ősi rivális, a szomszédvár Nyíregyháza ellen lépnek pályára Nestor El Maestro irányításával.
Ezúttal azonban fordított szereposztásban találkoznak a felek, hiszen a vendégek kedvezőbb helyzetben várják a folytatást. Míg a DVSC szégyenszemre a 11. helyről – tehát kieső pozícióból – vág neki a tavaszi szezonnak, addig a nyírségiek nyolcadik helyen állnak, ötpontos előnnyel. Ahhoz, hogy a Loki a következő idényben is az élvonalban szerepelhessen, elengedhetetlen lenne egy sikeres rajt a hétvégén.
Nem volt tehát meglepő, hogy a klubvezetés a téli szünetben igyekezett megerősíteni a csapatot. A védelem ősszel igencsak sebezhetőnek bizonyult, ami intő jel volt, különösen annak fényében, hogy a támadójáték sem mindig érte el az első osztályú szintet. Ezért szinte minden csapatrészben szükség volt erősítésre, miközben a keret létszámát is optimalizálni kellett. Mivel idén már csak a bajnokságra kell koncentrálnia a Lokinak, a széles keret helyett a minőségre helyeződött a hangsúly. A klub a pénteki sajtótájékoztatón mutatta be az új igazolásokat, amelyek remélhetőleg jelentős előrelépést hoznak.
Új védelem születőben?
A klubvezetés egyik legfontosabb feladata a védelem megerősítése volt, és ezen a téren sikerült is komoly előrelépést tenni. A hetvenszeres válogatott Lang Ádám megszerzése óriási fegyvertény, hiszen érkezése jól mutatja a klub komoly szándékait a bennmaradás kiharcolására. A korábbi győri és székesfehérvári védő több év légióskodás után hagyta el a ciprusi Omonia Nicosiát, hogy a Lokihoz szerződjön. Pályafutása során megfordult Franciaországban (Dijon, Nancy) és Romániában (CFR Cluj) is.
Lang mellett az osztrák válogatott Maximilian Hofmann is csatlakozott a csapathoz, aki a bécsi Rapidtól igazolt Debrecenbe. Ő a montenegrói válogatott Meldin Dreskoviccsal – aki szerződése lejártával a nyáron távozhat – stabil párost alkothat a védelem tengelyében.
A kapusposztot is megerősítette a klub: a West Ham Unitedtől kölcsönbe érkezett a 22 éves Hegyi Krisztián, aki korábban a skót Motherwell edzésein is részt vett, és a holland másodosztályú Den Bosch csapatában is megfordult. A huszonötszörös utánpótlás-válogatott hálóőr akár kulcsszerephez is juthat tavasszal, ha a szakmai stáb bizalmat szavaz neki.
Bár ezek az erősítések fontosak, a szurkolók számára továbbra is aggodalomra adhat okot a szélső védőposzt, amely továbbra is sebezhetőnek tűnik. Elég, ha csak az őszi, Nyíregyháza elleni mérkőzésre gondolunk, ahol az egyik saját nevelésű játékos jelentős szerepet játszott mindhárom kapott gólban. Egy, kifejezetten erre a posztra igazolt védő érkezése még mindig indokolt lenne.
Az edző emberei
A DVSC a télen megvált néhány létszámfelettivé vált játékosától: az indiai bajnokságba szerződő Lagatortól, valamint a csalódást keltő teljesítményt nyújtó brazil Bragától. Ezért is vált szükségessé a középpálya megerősítése. A szakmai stáb két korábbi CSZKA Szófia-játékost, Amos Yougát és Kristiyan Malinovot igazolta le, akik több poszton is bevethető, univerzális futballisták, és nagy segítséget nyújthatnak a csapatnak a bennmaradásért folytatott harcban.
A támadósorból is többen távoztak: a japán Naoaki Senaga, aki egyetlen percet sem játszott a Lokiban, az üzbég FC OKMK Olmaliqhoz szerződött, míg az örmény válogatott Sagoyan visszatért az Ararathoz sikertelen debreceni kölcsönjátéka után. A támadószekció tehát mindenképpen erősítésre szorult, hiszen az izlandi Thor továbbra is sérült, és a nyáron igazolt Silué sem bevethető, így egyedül Bárány maradt klasszikus csatárként.
Ennek megfelelően a klub kölcsönbe megszerezte a Bundesligában szereplő St. Paulitól a 30 éves brazil Maurides Roque Juniort, művésznevén Mauridest. A csatár korábban a bolgár CSZKA Szófiában is játszott El Maestro keze alatt, és nem is teljesített rosszul: 27 mérkőzésen 13 gólt szerzett. Pályafutása során megfordult a lengyel Radomiak Radomban, valamint Kínában és Dél-Koreában is.
A kirakós utolsó darabjai?
Összességében elmondható, hogy a DVSC tudatosabban mozgott a játékospiacon, mint korábban, bár kétségtelen, hogy erre rákényszerült, hiszen a csapatnak égető szüksége volt az erősítésekre.
Ami a további változásokat illeti, jelen állás szerint inkább távozók várhatók, mint érkezők. A sajtóhírek szerint például Pellumbi vagy akár Thor is távozhat a klubtól. Új igazolásra egyelőre kevés az esély, de mivel az átigazolási időszak február 14-én éjfélkor zárul, még előfordulhatnak meglepetések.
Egy balhátvéd érkezése különösen nagy segítséget jelentene, hiszen ezzel valóban minden fontos poszton sikerült volna megerősíteni a csapatot. Ha ez is megvalósulna, akkor végre tényleg összeállhatna a kirakós utolsó darabja.
A legfontosabb azonban, hogy a szezon végén a csapat kiharcolja a bennmaradást – mert minden erősítés csak akkor ér valamit, ha a DVSC jövőre is az NB I-ben szerepelhet.
– Faragó László –