Osztrák védőt igazolt a Loki, két légióstól elköszönt a csapat

Sport

A DVSC szerződtette az osztrák Maximilian Hofmannt – közölte a klub. A 31 éves, korábbi U21-es válogatott belső védő, volt csapatkapitány a Rapid Wientől érkezett Debrecenbe, 2023-ban pályára lépett a Nagyerdei Stadionban a Rapid elleni Konferencialiga-selejtező visszavágóján.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A bécsi születésű hátvéd a bécsi zöld-fehérek nevelése, ebben a szezonban 16 tétmérkőzésen játszott az osztrák Bundesligában, a Konferencialigában, az Európa Liga selejtezőjében, illetve az osztrák kupában. Maximilian Hofmann összességében felnőtt pályafutása során 191 bajnokit teljesített a Rapiddal az osztrák első osztályban, tapasztalatára jellemző, hogy csak az Európa Liga főtábláján 23 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 3 gólt is szerzett.

DVSC-Rapid Wien 0-5

Shaghoyan és Braga távozik

Közös megegyezéssel távozik a DVSC-től Zhirayr Shaghoyan. A 23 éves örmény szélső tavaly nyáron kölcsönben érkezett Debrecenbe, összesen 11 tétmérkőzésen lépett pályára a Lokiban.

A szintén 23 éves brazil középpályás Victor Braga is közös megegyezéssel távzozik a Lokitól. Braga tavaly nyáron érkezett Debrecenbe, összesen 11 tétmérkőzésen lépett pályára a Lokiban.

Téli játékosmozgás a DVSC-nél

Érkezők: Krisztijan Malinov (bolgár, KV Kortrijk – Belgium), Szűcs Tamás (FC Köbenhavn – Dánia, kölcsön után végleg), Amos Youga (közép-afrikai-francia, CSZKA Szófia – Bulgária, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: 
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: 
Kiszemeltek: Maximilian Hofmann (osztrák, Rapid Wien –  Ausztria), Adam Jakubech (szlovák, szabadon igazolható, legutóbb Lille OSC – Franciaország, próbajáték), Lang Ádám (Omonia – Ciprus)
Távozók: Victor Braga (brazil, Tobol – Kazahsztán)
Kölcsönbe távozók: 
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: 
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Meldin Dreskovics (montenegrói)