Az első tíz percben még akadozott a játék, a folytatásban azonban mind védekezésben, mind támadásban lehengerlő volt a DVSC SCHAEFFLER, és végül 12 góllal verte az újonc együttest.
Bátran és jól kezdett az újonc Szombathely. A vendégek szereztek vezetést, sőt bő egy perc alatt meg is duplázták előnyüket. A DVSC SCHAEFFLER védekezése ezen a meccsen is nehezen állt össze, így nem csoda, hogy az első 10-12 percben folyamatosan Bo Olsen csapatánál volt az előny. A 15-ik percben sikerült először fordítani, elsősorban annak köszönhetően, hogy Jovana Jovovics kitűnően szállt be a meccsbe. Ha kellett egy az egyben betört és gólt lőtt, ha kellett, gólpasszt adott. A félidő második felére a védekezés is összeállt, így fokozatosan növelte előnyét a Loki. A szünetre öt gólosra nőtt a különbség.
A második játékrész első tíz percében még fej-fej mellett haladt a két csapat, a 41. perctől viszont folyamatosan nőtt a különbség. A szigorú és fegyelmezett védekezésnek köszönhetően a vendégek alig-alig jutottak el tiszta lövőhelyzetig, a megszerzett labdákból viszont egymás után lőtte a lerohanásgólokat a DVSC SCHAEFFLER. A meccs utolsó tíz percében Jessica Ryde váltotta az egyébként szintén kitűnően védő Catherine Gabrielt és gyakorlatilag lehúzta a rolót. Így aztán nagy különbséggel, 12 góllal vertük az újoncot – írja a dvsckezilabda.hu.
DVSC SCHAEFFLER–Szombathelyi KKA 32–20 (17–12)
Debrecen, 1100 néző. V: Horváth P., Marton B.
DVSC: GABRIEL – Töpfner 2 (2), SERCIEN-UGOLIN 5, Szabó N. 2, Haggerty 1, Thorleifsdottir 1, Vámos M. 1, Csere: RYDE (kapus), Tóth N. 2, JOVOVICS 5, FÜZI-TÓVIZI 4, PETRUS 6, Hornyák D., Grosch 2, Juhász K. 1, Kelemen D. Edző: Szilágyi Zoltán.
Szombathely: N. De Almeida – Akijama, Kulcsár D. 1, Szmolek 1, Bujnochová, PŐDÖR R.10 (6), KAZAI 2. Csere: Csatlós, Marinovic (kapusok), Pődör B. 1, Varga N. 2, Djatevszka, Malovics 1 Szeberényi 2. Edző: Bo Rudgaard
Az eredmény alakulása: 8. perc: 3–5. 17. p.: 9–6. 29. p.: 16–11. 36. p.: 17–14. 42. p.: 23–15. 53. p.: 30–19.
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 7/6
Így látták a mesterek a mérkőzést
Szilágyi Zoltán: Ma elégedett voltam a csapat védekezésével, ez volt a kulcsa a győzelemnek. A Szombathely sokkal jobban elkapta a rajtot, mi az első félidő közepétől játszottunk úgy, ahogy tudunk. Rendben volt a védekezés, ebből tudtunk gyors lerohanásokat indítani és voltak kiváló egyéni teljesítmények is. Jovana Jovovics nagyon jól szállt be az első félidőben, Jessica Ryde pedig a meccs hajrájában nyújtott kiemelkedőt.
Bo Olsen Rudgoord: Nagyon sok jó játékosa van a Debrecennek és nagyon erősek is, ezt ma is bizonyították. Volt egy nagyon jó tíz percünk a meccs elején, aztán viszont nem tudtuk megállítani a DVSC SCHAEFFLER támadásait. Nem volt elég hatékony a védekezésünk az első félidőben, s bár a folytatásban ez feljavult, akkor meg a támadásaink akadoztak. Ma ennyire voltunk képesek.