Nem szokott sűrűn deja-vu érzésem lenni, de akármilyen hihetetlen, a magyar válogatott kölni Eb-meccsét látva a DVSC legutóbbi bajnoki szezonjának két miskolci mérkőzése jutott eszembe.
Akkor ugyanis mindkétszer ugyanabba a hibába estünk, hogy az ellenfelünknek adtunk egy félidőnyi előnyt, ami később megbosszulta magát. Tragédia azonban nincsen, hiszen a labda gömbölyű, és még bármi megtörténhet, de tanulságokat mindenkinek le kell vonni ebből, hogy legyen esélyünk a továbbiakban egy tisztességes szereplést produkálni.
Köln magyar falu lett
Talán nem meglepő, de a magyar szurkolók – mint oly sokszor – ismét kitettek magukért, hiszen az Európa-bajnokság számunkra nyitómérkőzésén ezúttal is kiemelt létszámmal voltak jelen Németországban. A kölni találkozóra több mint tízezren gyűltek össze egy a külvárosban kialakított szurkolói ponton, ami korábban valamilyen nehézgépgyár volt. Nagyon vártam ezt a mérkőzést, mivel ez volt az első olyan Eb- találkozóm, amin személyesen részt vehettem. Ezért nagyon kíváncsi voltam a szurkolói vonulásra és annak feelingjére, hogy mennyire hasonlít ez majd azokra a magyar válogatott tétmeccsei előtti megmozdulásokra. Nos, a válasz az, hogy némileg hasonlít, bár ez a pestivel szemben több mint egy órás volt, de a végeredménytől függetlenül örök emlék lesz azok számára, akik részt vettek benne.
Visszatérve a szurkolói pontra, eléggé eldugták a szervezők, szurkolótársaimmal jó fél órás erdei séta után sikerült eljutnunk oda. Előtte még a költséghatékonyság jegyében egy bevásárlóközpont parkolójában leparkoltunk, majd egy festői szépségű erdőn keresztül haladtunk. Útközben – bizonyítva ottjártunkat – elhelyeztünk egy-két matricát. Megérkezve a Belvedere Platz környékére, már messziről lehetett látni a nemzeti trikolor színű zászlókat, valamint látva a távolból a füstbombák foszlányait, tudtuk, hogy jó helyen járunk. Bemenni viszont csakis alkohol nélkül lehetett, amit azzal honoráltak az illetékesek, hogy aranyáron mérték az Eb hivatalos nedűjének számító Bitburgert. A 3 csapolt repoharas egységért képesek voltak 24 eurót elkérni, ami átszámítva majdnem tízezer forintba került. Ezen felül nem is volt a leggyorsabb a kiszolgálás, mert húsz percet legalább várni kellett a méregdrága habos frissítőnkre. A várakozásért mondjuk, a jó hangulat és az ismert lemezlovas, Náksi Attila talpalávaló zenéi valamelyest kárpótoltak.
A nagy vonulás és a szívélyes helyiek
A vonulásról és annak hangulatáról nem igazán írnék sokat, arról beszéljenek majd a videón látottak, az ilyenkor megszokott görögtüzekkel és füstbombákkal. Találkoztunk debreceniekkel is, és láttunk például Sopron- vagy éppen Esztár-zászlót is, ami azt bizonyítja hogy kis hazánk minden szegletéből érkeztek drukkerek Németország negyedik legnagyobb városába. Utunk során a helyiek többször is vastapssal és mosollyal nyugtázták a magyar szurkolók által teremtett hangulatot.
Koedukált megoldás a stadionban
Jó egy órás séta után elértük a RheinEnergie Stadiont, ami az idén kiesett FC Köln otthona. A szentély 50 000 fő befogadására is alkalmas lenne, de a nemzetközi szövetség szabályozása miatt csak jó negyvenezer hely találhatott gazdára. Ennek látható is volt a jele, mivel a stadion környékén többen is “I need a ticket” feliratú papírokkal igyekeztek jegyekre szert tenni.A stadion előtt egyébként volt egy nagyobb összefüggő gyep, ahol pihenhettek a magyar és a svájci drukkerek. Igen, ezen bevallom, meglepődtem, mert ilyet még nem láttam, hogy így összeeresszék a két csapat fanatikusait. Egy szlovákok vagy éppen egy románok elleni meccsen ezt már aligha merték volna megtenni a rendezők, ebben biztos vagyok. Viszonylag gyorsan bejutottunk a stadionba, de ott már azzal lehetett szembesülni, hogy a sörre vagy éppen a toalettre már igencsak várni kellett.
Rémes első félidő, pazar hangulat a lelátón
Ismerve a kimenetelt, ez bizony nem a szurkolókon múlott, a pályaválasztó magyarok ugyanis jóval hangosabbak voltak svájci kollégáiknál. Duah korai gólja aztán alaposan leforrázta a lelátó népét, leginkább az eddig jól teljesítő Willi Orbán és Szalai gyengébb produktuma nem fért bele, miként az sem, hogy Murat Yakin együttese már az első negyedórában már csalta az időt és tördelte a játékot, ami nem nem a Rossi-csapat malmára hajtotta a vizet. Valamint az sem, hogy a Bologna játékosát Aebishert hagytuk lőni, amiből gól is lett. A második felvonásban Gulácsi két védésével indított a svájci csapat, majd Varga Barnabás is előkerült, és két kihagyott ziccer után remekbe szabott fejessel extázist okozott a magyar fanatikusoknak, akik ezzel visszajöttek a meccsbe, de hiába pokoli hangulat Svájc nem csak megőrizte előnyét, hanem az utolsó pillanatokban Embolo egy emeléssel használta ki a hátsó alakzatunk által generált bábeli zűrzavart, amivel el is dőlt a három pont sorsa, de remélhetőleg a továbbjutás még nem.
Ez pedig csak akkor sikerülhet, ha a skótokat és a németeket is megtréfáljuk. Még egy ilyen pocsék félidő már nem fog beleférni, ha a továbbjutásban gondolkodunk. Szerdán Stuttgartban Németország ellen bizonyíthat Marco Rossi legénysége.
– Faragó László –
