Ifjúsági kosárlabda Bajnokok Ligája Debrecen

Tizenhárom csapat szerepel Debrecenben az első ifjúsági kosárlabda BL-ben

Sport

Jövő keddtől vasárnapig rendezik meg Debrecenben az első alkalommal kiírt ifjúsági kosárlabda Bajnokok Ligáját, melyen 13 csapat, köztük a Team Debrecen néven szereplő magyar U18-as válogatott küzd meg a trófeáért.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Debreceni Sportcentrumban sorra kerülő megméretés szerdai sajtótájékoztatóján Széles Diána alpolgármester arról beszélt, hogy mindig öröm debreceni kosárlabda-eseményről beszámolni, amiből nincs hiány a városban, mivel 2008 óta a mostani már a 32. nemzetközi kosaras esemény helyben. Mindez szavai szerint bizonyítja, hogy Debrecen sportos város, szereti a lakosság a kosárlabdát, a mérkőzéseken telt ház van.

Az alpolgármester dicsérte a helyi szervezőket, és azt is megemlítette, hogy a városnak zökkenőmentes, kiváló a kapcsolata nemzetközi sportági szövetséggel. Széles Diána mindezek mellett azt hangsúlyozta, hogy rengeteg fiatal kosárlabdázik Debrecenben, a DEAC Kosárlabda Akadémia utánpótlásában pallérozódók számára pedig sokat jelenthet, hogy testközelből láthatják a korosztályos európai elitet.

Patrick Comninos, a Bajnokok Ligája ügyvezetője videóüzenetében annak a reményének adott hangot, hogy a tavalyi, Bursában rendezett próbatornához hasonlóan a mostani, első hivatalos torna is színvonalas és sikeres lesz. Mint fogalmazott, gyümölcsöző kapcsolata van Papp László polgármesterrel, akinek köszönte a támogatását, csakúgy mint a magyar sportági szövetség elnökének, Báder Mártonnak és főtitkárának, Bodnár Péternek a munkáját az esemény magyarországi létrejöttében.

Becsky István, a szervezőbizottság elnöke emlékeztett rá, hogy az elmúlt években rendszeresen rendeztek kosárlabdában komoly utánpótlásviadalokat és örül, hogy idén Debrecen adhat otthont az ifjúsági Bajnokok Ligájának.

“A mögöttünk álló három nyáron egytől egyig korosztályos kosárlabda-világbajnokságokat tudtunk rendezni, a ciklus befejeztével pedig azonnal gondolkodni kezdtünk a folytatáson. Nagy örömömre szolgál, hogy az első hivatalos utánpótlás Bajnokok Ligájának mi adhatunk otthont”

– mondta Becsky István, hozzátéve, hogy a torna a játékvezetést tekintve is biztosan magas színvonalú lesz, mivel az észak-amerikai profiligából (NBA) és a nemzetközi szövetség (FIBA) kötelékéből is érkeznek bírók a BL-re.

A Team Debrecen néven szereplő U18-as válogatott Pethő Ákos szövetségi edző tájékoztatása szerint ezúttal csak a Magyarországon játszó kosarasokból áll össze. A nemzeti csapatnak lesz debreceni játékosa is Varga Ferenc személyében.

A tornán a csapatokat négy csoportba sorsolták, a Team Debrecen az A jelű négyesbe került a tavalyi bronzérmes litván, illetve egy-egy spanyol és görög együttessel. Az elődöntőbe a csoportok győztesei jutnak be, míg a második helyezettek az 5-8. helyért, a csoportharmadikok és az A-csoport negyedikje pedig a 9-13. helyért mérkőzhetnek majd meg. A torna döntője jövő vasárnap 19 órakor kezdődik.

Az Oláh Gábor utcai Sportcentrumban zajló csoportmérkőzésekre 1000 forint, a negyeddöntőkre 1500, míg a – helyosztós – zárónapra 2000 forint a belépő.