Jégkorong Erste Liga - DEAC-FTC-Telekom

Nagy változások történtek a DEAC jégkorongcsapatánál

Sport

Átalakult kerettel és új szakmai stábbal vág neki a 2023/24-es idénynek a DEAC jégkorongcsapata, amelybe 12 új játékos érkezett.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) ügyvezetője a hétfői szezonnyitó sajtótájékoztatón visszaemlékezett, az előző idényben az együttes a legnehezebb szezonját zárta, aminek az egyik legfőbb kiváltó oka a jégpálya fenntartásának a bizonytalansága volt, illetve az Erste Ligában való szereplés.

Kifejtette, hogy a gazdasági nehézségek elvonták a figyelmet a csapatról, amely így a vártnál hamarabb fejezte be az Erste Ligát, ugyanis az alapszakaszt a hetedik helyen zárta, ezért játszania kellett a rájátszásba jutásért, a párharcból pedig nem jutott tovább.

Fucskó Tamás szakosztályvezető, aki Fodor Andrást váltotta a poszton, kiemelte, hogy az előző szezon végén a többi csapattal és a Magyar Jégkorong Szövetséggel kidolgoztak egy olyan stratégiát, amely a magyar hokinak és a ligának is ideális lehet. Hozzátette, az egyik változás, hogy a 36 mérkőzés helyett 44-et játszanak majd az alapszakaszban, a rájátszásba pedig a legjobb nyolc kerül, valamint a választásos rendszer is megszűnt, így az alapszakaszgyőztes a nyolcadikkal játszik majd, a második a hetedikkel, a harmadik a hatodikkal és a negyedik az ötödikkel.

A célok között kiemelte, hogy a rájátszásba szeretnének bejutni, míg a Magyar Kupában a négyes döntőbe kerülni. A 23 fős kerettel kapcsolatban megjegyezte, jelenleg 11 külföldi hokis szerepel a csapatban.

Az új vezetőedző, Vaszjunyin Artyom, aki György József helyére érkezett, a felkészüléssel kapcsolatban kifejtette, hogy augusztusban száraz edzésekkel kezdték a munkát, valamint felmérték a játékosok fizikális teljesítményét, a jeges tréningek augusztus 15-től kezdődtek. A tréner szerint az első felkészülési mérkőzésig minden rendben volt, utána azonban egy vírus, majd sérülések tizedelték a csapatot, amelyből a pénteki rajt előtt jelenleg hatan nem bevethetőek.

A játékstílussal kapcsolatban kifejtette, van egy szláv sor, amely kombinatívabb hokira képes és vannak Amerikából érkezett csatárok, akik az egyszerűbb észak-amerikai jégkorongot játsszák, így ezt a két stílust kívánják ötvözni a jövőben.

Molnár Dávid csapatkapitány kiemelte, hogy sok új játékos érkezett különböző ligákból, de a beilleszkedéssel nem volt gond, így bizakodva várják a rajtot, melyen a DVTK Jegesmedvékhez látogatnak.