Marozsán Fábián újabb szenzációs győzelemmel, a volt és egyben leendő világelső Carlos Alcarazt felülmúlva bejutott a legjobb 16 közé a római salakpályás tenisztornán.
Az élete első ATP-főtábláján szereplő magyar játékos – a világranglista 135. helyezettje – nagyon bátran kezdte a hétfői, harmadik fordulós mérkőzést, jól szervált, erőteljes, pontos ütésekkel futtatta spanyol riválisát, akit többször is a saját fegyverével, rövidítéssel vert meg. A remek kezdés és a negyedik játékban elért brék jutalma az lett, hogy Marozsán bő fél óra után a játszmáért adogathatott, és nem is hibázott: semmire nyerve a szerváját 33 perc alatt előnybe került.
A Hajdúszoboszló SE selejtezőből indult, 23 éves teniszezője a második szettben is nagyszerűen adogatott, az izgalomnak a legkisebb jele sem látszott rajta, a húszesztendős Alcaraz pedig továbbra is sokat hibázott. A magyar játékos a hálónál is magabiztosan mozgott, a spanyol pedig teljesen tehetetlen volt vetélytársa szerváinál, fogadóként szinte alig szerzett pontot. Marozsán 3:3-nál, egy nagyszerű átemeléssel másodszor is elvette ellenfele adogatását, aki azonban ezúttal egyből visszabrékelt, majd hozta a saját szervajátékát, és 5:4-nél karnyújtásnyira volt az egyenlítéstől. Marozsán ekkor sem ijedt meg, ismét semmire hozta az adogatását, majd a következő gémben bréklabdája is volt, de végül Alcaraz került 6:5-ös előnybe.
A magyar sikeresen adogatott a szettben maradásért, így következhetett a tie-break. Ebben a spanyol gyorsan 4-1-re ellépett, de Marozsán kiegyenlített, majd 5-4-nél a vezetést is átvette, 6-4-nél pedig két meccslabdához jutott, és már az elsőt kihasználva ünnepelhetett, talpra ugrasztva a centerpálya mintegy tízezer fős közönségét.
A találkozó 1 óra 42 percig tartott.
“Vasárnap már beszéltünk erről a mérkőzésről és úgy voltam vele, megpróbálok valami különlegeset nyújtani és talán nyerni egy szettet. A világ jelenlegi legjobb játékosáról beszélünk, nagyon boldog vagyok”
– nyilatkozta a pályán mérkőzése után a magyar teniszező.
View this post on Instagram
Marozsán elmondta, minden tökéletes volt, az időjárás, a pálya, ő pedig igyekszik továbbra is tenni a dolgát.
“A rövidítésben 1-4-re álltam, de utána sorozatban hat pontot nyertem. Nem igazán tudom, mi történt a labdamenetek közben, próbáltam a legjobbamat nyújtani és visszatenni a labdákat, illetve kitalálni, hogyan tudnám megnyerni a pontokat. Ez sikerült, de még nem igazán tudom, hogyan”
– összegzett a magyar játékos, aki a 16 között a 15. helyen kiemelt horvát Borna Coriccsal találkozik, Alcaraz pedig a veresége ellenére újra világelsővé lép elő a római verseny után.
A spanyol játékos a találkozó után elmondta, egyáltalán nem játszott jól, nem tudta felvenni a versenyt ellenfele játékának színvonalával.
“Az egész meccsen ugyanolyan szinten játszott, ami nagyon nehéz. Megérdemelten nyert, ha így folytatja, nem csak ellenem fog meglepetést okozni. Biztos vagyok abban, hogy hamarosan ott lesz a legjobb száz között a világranglistán”
– méltatta Marozsánt a US Open-győztes spanyol. Hozzátette, ellenfele agresszivitásával elérte, hogy ne érezze magát komfortosan a pályán, a magyar az alapvonalon belülről ütötte meg a labdákat, így pedig ő nem igazán találta a ritmust.
Alcaraz ezt megelőzően sorozatban 12 mérkőzést nyert meg, salakpályán idén 20/1 volt a győzelmi mutatója, csak a Cameron Norrie elleni Rio de Janeiró-i döntőt veszítette el. A brit teniszezőn kívül 2023-ban csupán az olasz Jannik Sinnertől kapott ki – kemény pályán -, így Marozsán lett az idei harmadik legyőzője.
“Marozsán Fábián mai világraszóló győzelme óriási lendületet adhat az egész magyar tenisznek. Az ilyen sikerek hihetetlen ösztönzőerőt jelentenek a fiatal játékosoknak, és egyben bizonyítják, hogy érdemes a teniszt kiemelten kezelni, valamint ebbe a sportágba invesztálni”
– mondta a magyar szövetség közösségi oldalán Sávolt Attila szakmai igazgató.
A L’Équipe sportnapilap úgy fogalmazott, “Alcaraz már tudja, milyen lehet saját maga ellen játszani”.
“Mintha egy tükörrel állt volna szemben a spanyol. Elképesztő erősségű tenyeresek, 150 km/órával visszaadott adogatások, példamutató időzítésű, lágy rövidítések, tökéletes helyezkedés, mindez Marozsán műve volt”
– fogalmazott a francia újság internetes oldala, míg az olasz La Gazzetta dello Sport szerint “az ismeretlen magyar játékos isteni teniszt bemutatva ejtette ámulatba a Foro Italico szakértő közönségét”.
Eredmény:
férfi egyes, 3. forduló (a 16 legjobb közé jutásért):
Marozsán Fábián-Carlos Alcaraz (spanyol, 2.) 6:3, 7:6 (7-4)
“Nincs sok időm feldolgozni a sikert”
A 23 éves játékos az MTI-nek először a diadal óta történt eseményeket elevenítette fel: “természetesen tömegével érkeznek a hívások, üzenetek a telefonomra, soha nem tapasztaltam még ilyet, ezt is meg kell tanulnom kezelni. A meccs után megcsináltuk a szokásos rutint, nyújtást, energiapótlást, ehhez most még jeges kezelés és több interjú is társult.” A Hajdúszoboszló SE sportolója szerényen úgy vélekedett, ez csak az első állomás volt afelé, hogy megvesse lábát az élmezőnyben.
“Ahhoz, hogy itt maradjak ezen a szinten, sok győzelem kell még. Még mindig nehéz elfogadni, hogy ma mi történt velem, de óriási feeling, most érünk csak vissza a szállásra, ahol még próbálom feldolgozni a helyzetet”
– mondta Marozsán hat órával a meccse után, majd rátért a keddi folytatásra.
“Holnap ismét egy top 20-as ellenfél vár rám Borna Coric személyében, úgyhogy minimum száz százalékot kell kiadnom magamból” – vélekedett.
Arra a kérdésre, hogyan tudta megőrizni hidegvérét a kritikus pillanatokban, annyit mondott: “talán nem látszik rajtam, mert én egy ilyen típus vagyok, aki nemigen mutatja ki az érzéseit, de közben belül nagyon izgulok. Sok embernek nehéz elfogadnia ezt, én azonban így érzem jól magam a pályán.”
Marozsán negyeddöntőbe jutásért következő mérkőzése kedden 19 órakor kezdődik.