A hétközi hosszabbításos és kínkeserves győri kupatovábbjutás után a bajnoki tabella középmezőnyében tanyázó DVSC a könnyed kupameccset játszó, és tőle csak egy pontra lévő Paksot fogadta szombaton a Nagyerdőn az NB I 19. fordulójában. A körülmények nem voltak éppen ideálisak, ezt a fagyos gyepszőnyegre és az zord időjárásra értem. Utóbbi folyományaként nem is nagyon tolongtak a népek az atomvárosiak elleni összecsapásra, végül alig több mint kétezer fő látogatott ki a stadionba. A távolmaradók, akik vélhetően a televíziót és a meleg szobát választották, még nem is sejtették, hogy mit hagynak ki.
Ugyanis ami történt a mérkőzés végén, az szó szerint a „ha nem látom, nem hiszem el” kategória volt. Erre még sokáig emlékezni fogunk. De hogy ne lőjem le a poént, nem rohanok annyira előre. Az is igaz ugyanakkor, hogy praktikusabb lenne a Loki-szurkolók számára kedves részekre tekerni, de az akkor meg túl egyszerű lenne. Ez a siker pedig végképp nem volt sem egyszerű, sem egyértelmű, de a csapat küzdeni tudása ismét meghozta a gyümölcsét. Lássuk azonban, hogy mi is történt a gyepen.
Befagytak a gólcsapok
A kezdőnk több helyen is megegyezett a szerdai kupameccsel, így a kapuban nem volt kérdés, hogy Megyeri állt, ismét összeállt a Lagator-Dreskovic belső védőpáros, játékra jelentkezett a Dzsudzsák-Varga tengely a középpályán, a csatársorban pedig a hat gólos Babunski igyekezett kellemetlen perceket szerezni a többek között az exlokista Kinyik Ákos vezérelte tolnaiak védelemének.
A mérkőzés előtt a napokban történt török-szír földrengés áldozatainak és két hűséges hajdúsági fanatikus emlékére egyperces néma gyászszünetet tartottak a stadionban. Az első félidő pedig hasonlóan fagyos volt, egymás hibáiból igyekeztek profitálni a felek. Bár gól nem esett, de a 17. percben egy védelmi megingás után Hahn tiszta ziccerben lőtt, Megyeri viszont a kapufára simogatta végül a bőrt. A Lokinál egy szem lehetőségként egy kósza Babunski-lövést lehet megemlíteni még a 7. perc környékéről. Régen volt ennyire eseménytelen első játékrésze a csapatnak, az utolsó említhető momentumként egy 37. percben esett Kinyik-sárgát lehetett feljegyezni.
A szünetben a szokásos latolgatások után arra a következtetésre jutottunk, hogy nem kizárt a végén, hogy Mezőköved elleni őszi szezonzáróhoz hasonló végjáték fog dönteni a három pontról. Természetesen a büfék is megteltek, és üde színfoltként egy hot dogos stand is üzemelt, amiért jár a plusz pont a szervezőknek, hiszen finom harapnivalóhoz lehetett hozzájutni viszonylag korrekt áron. A nagyerdei hot dog sikerét mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy nem keveset kellett várni, míg sorra került az ember. De simán megérte.
Hot dog után jött a hidegzuhany
Miután már megkaptam a „kopasz kutyát”, ahogy hirdették árusok , jó érzés fogott el. Majd villámgyorsan el is múlt, amikor az 56.percben Varga Barnabás, a gólkirályi cím egyik várományosa Kinyik passza után a nagy káoszban megtalálta a módját annak, hogy gólt szerezzen, és elrontsa a meccsre kilátogatók, és köztük az én kedvemet is. Hozzátartozik a történethez, hogy nem volt érdemtelen Waltner Róbert csapatának vezetése, hiszen Bőle és Windecker is foglalkoztatta már a cívisvárosiak portását, Megyeri Balázst.
A Lokomotív erre nem nagyon tudott még érdemben válaszolni, sőt a fagyos gyepszőnyeg néha nagyon megtréfálta a játékosokat, így például a 62.percben Varga József ajándékpasszával Skribek nem tudott élni, de Lagator is többször – ki tudja, miért – hajmeresztő megoldásokat választott hátul. A 71.percben a hazai kispad cserére szánta el magát. Varga és Sós helyett Loncar és Bódi, majd kicsit később Szécsi helyére Mance is beállt, és ennek hatására valami kezdett éledezni a piros-fehéreknél. A 73. percben megvolt az első valamirevaló kapuralövésünk a csapatkapitányunk, Dzsudzsák jóvoltából, de Nagy üggyel-bajjal szögletre mentett. Ebben a periódusban már több szögletet is lőhettünk, de ekkor még jelentettek igazi veszélyt a Loki pontrúgásai a Paks kapujára.
Micsoda drámai fordulat!
Nem úgy a hajrában. A nyolcvanadik minutumban Lagator felívelése után Dreskovic megelőzte a kapujából kirontó Nagyot, de a fejese még kicsivel, de célt tévesztett. A rendes játékidő letelte után az amúgy érdekes felfogásban bíráskodó Karakó Ferenc utasítására felmutatták a 4 perces táblát. Ekkor már tudtuk, hogy ezt a meccset jobb híján csak döntetlenre menthetjük. Szerencsére hatalmasat tévedtünk. A 92.percben ugyanis Bódi szögletére remekül robbant be Dreskovic, és bólintott a paksiak kapujába. 1-1.
Ez volt a montenegrói válogatott védő első gólja a vasutasoknál. Még szinte alig tértek magukhoz a gólöröm után a drukkerek, amikor az utolsó percben szabadrúgáshoz jutott a Lokomotív. A labdát Dzsudzsák remekül ívelte be, és a két berobbanó játékosunk közül Babunski félig elcsúszva, félig estében – mondjuk úgy, hogy ollózva – kapuba juttatta a kővé dermedő paksiak ketrecébe a játékszert. 2-1. Hihetetlen végjáték és fordítás!
Azért a VAR igyekezett még végén belerondítani az örömünkbe, de így végül annyit értek el vele, hogy kétszer is megünnepelhették a szurkolók és a játékosok ezt a sokáig emlékezetes végjátékot és győzelmet.
Ezzel a sikerrel pedig ideiglenesen a tabella negyedik helyére léptek fel. A hazaiak újfent bebizonyították, hogy van karaktere és mentális ereje a csapatnak, és azt is, hogy nem szabad feladni sose, hiszen egy focimeccs mindig a hármas sípszóig tart.
– Faragó László –
