Szombaton 19.30 órától Szombathelyen, a Haladás vendégeként lép pályára a DVSC az OTP Bank Liga 24. fordulójában.
A Haladás jelenleg a tabella 11. helyét foglalja el, 23 meccsen 23 pontot szerzett. Az elmúlt két fordulóban csakúgy, mint a Loki, a Hali sem tudott pontot gyűjteni. A Mezőkövesd és a Budapest Honvéd otthonában is 2-1-es vereséget szenvedett, ráadásul utóbbi összecsapáson egy 93. percben bekapott találattal maradt alul.
A DVSC a legutóbbi fordulóban a Mezőkövesdet fogadta a Nagyerdei Stadionban. A mérkőzés 16. percében Könyves Norbert révén megszereztük a vezetést, ám még a szünetig fordított ellenfelünk. A második játékrészben újabb góljának köszönhetően már 3-1-re vezetettek a borsodiak, a mieink erejéből pedig már csak a szépítésre futotta, Szatmári Csaba a 81. percben állította be a 2-3-as végeredményt.
A szombaton 19.30 órakor kezdődő meccs játékvezetője Kassai Viktor lesz. A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.
További információk: dvsc.hu