Debrecen, büntetés-végrehajtás, börtön

A Debreceni Ítélőtábla jogerősen 20 év fegyházra súlyosította a nyíregyházi emberöléssel elítélt visszaeső vádlottat

Rendőrség

Az első fokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék 2025 júliusában az I. rendű vádlottat emberkereskedelem, nyereségvágyból elkövetett emberölés, magánlaksértés, jármű önkényes elvételének bűntette, rongálás vétsége, okirattal visszaélés vétsége miatt, mint visszaesőt 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, míg fiatalkorú III. rendű vádlottnak 1 év javítóintézeti nevelését rendelte el bűnpártolás vétsége miatt. I. rendű vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

Az ítélet ellen az ügyész I. rendű vádlott terhére súlyosításért, I.r. vádlott és védője felmentésért, illetve részben eltérő minősítés, illetve enyhítés érdekében fellebbezett. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint I. rendű és a III. rendű fiatalkorú vádlott élettársak voltak, a II. rendű elítélt – akivel szemben a bíróság már korábban jogerős döntést hozott – az I. rendű vádlott édesanyja. A vádlottak mindannyian a sértett ingatlanán található nyárikonyhában éltek, szívességi lakáshasználóként. 2022 júniusában az I. rendű vádlott az éjjeli órákban ittas állapotban baltával betört a sértett házába azért, hogy onnan értékeket, pénzt szerezzen és hozzájusson a sértett gépkocsijának indítókulcsához. A sértett a zajra felébredt, ekkor a vádlott több alkalommal a fején és a mellkasán megütötte, aminek következtében a férfi védekezésre képtelen állapotba került. I. rendű vádlott ezt követően elvette a sértett okmányait, készpénzét, illetve kocsijának kulcsát is. A gépkocsit a sértett engedélye nélkül elvitte, összetörte, ezt követően pedig felgyújtotta. A fiatalkorú vádlott az élettársának a fenti cselekményéhez segítséget nyújtott, a megszerzett iratokat elrejtette, I. rendű vádlott véres ruháit kimosta. A sértett a bántalmazás következtében agyrázkódást, agyállományi zúzódást, többszörös bordatörést szenvedett, kórházi ellátása ellenére néhány nap múlva elhalálozott. A fenti cselekmény előtt I. rendű vádlott az élettársát, a fiatalkorú III. rendű vádlottat prostituáltként futtatta, keresményét elvette, amely bűncselekmény miatt az eljárásban szintén elítélte őt a bíróság emberkereskedelem bűntette miatt.

A Debreceni Ítélőtábla dr. Háger Tamás vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és a vádlott szabadságvesztés büntetését 20 évre súlyosította. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. Az ítélőtábla megállapította, hogy a vádlott az általa elkövetett bűncselekmények egy részében visszaesőnek, másik részében különös visszaesőnek minősül. A bíróság megalapozottnak ítélte az ügyész súlyosításra irányuló fellebbezését. A vádlottat már fiatalkorúként korábban letöltendő szabadságvesztésre ítélték és ennek kitöltése előtt is több, súlyos bűncselekményt követett el. A társadalomra való veszélyessége olyan mértékű, ami indokolttá tette az ítélet súlyosítását, a vádlott társadalomból való hosszabb kizárását. Az ítélet jogerős.

(Debreceni Ítélőtábla)

Fotó: Frank Yvette