Tavaly májusban érkezett az első bejelentés arról, hogy valaki betört egy debreceni ingatlanba – idézte fel közleményében a rendőrség.
A bűnügyesek azonnal munkához láttak, nyomokat rögzítettek, adatot gyűjtöttek és tanúkat hallgattak meg. Rövid időn belül azonosították a tolvajokat, egy 23 és egy 38 éves debreceni, továbbá egy 28 éves nádudvari férfit. A rendőrök akciót szerveztek a két fiatalabb kézre kerítésére, és elfogták, majd előállították őket a kapitányságra. A nyomozás során több sértett is jelentkezett, akikhez szintén erőszakkal jutottak be és vittek el pénzt, valamint értéktárgyakat.
A nyomozók erőfeszítései eredményre vezettek és összekötötték a város több pontján, különböző módszerrel elkövetett bűncselekményeket. Kiderült, hogy az idősebb férfi volt a banda vezetője, ő határozta meg a célpontokat, a zsákmányolt értékeket is ő vette magához, majd osztotta vissza társainak. A két fiatalember hajtotta végre a lopásokat, az adatok szerint a trió összesen több mint 10 millió forint kárt okozott.
A nyomozók valamennyiüket gyanúsítottként hallgatták ki 12 rendbeli bűnszövetségben, üzletszerűen és dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette miatt. A két fiatalabb férfit bűnügyi őrizetbe vették, majd kezdeményezték a letartóztatásukat, amit a bíróság elrendelt. A rendőrök befejezték a vizsgálatot, és az iratokat megküldték az ügyészségre.