Cserbenhagyót keres a hajdú-bihari rendőrség

Rendőrség

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya cserbenhagyás gyanúja miatt folytat eljárást. A nyomozás adatai szerint ezidáig ismeretlen teherautó közlekedett Hosszúpályi irányából Pocsaj felé december 17 én 6 óra 15 perckor.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A jármű vezetője a 4808-as út 20. kilométerszelvényében áttért a szemközti forgalmi sávba, majd a gépkocsi visszapillantó tükrével érintőlegesen nekiütközött egy másik autónak.

A baleset során személyi sérülés nem történt, azonban a sofőr megállás és adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt.

A berettyóújfalui rendőrök várják az ismeretlen teherautó vezetőjének, valamint azoknak a jelentkezését, akik a balesetről információval rendelkeznek. Jelentkezni személyesen a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Berettyóújfalu, Kossuth utca 17-19. szám), vagy telefonon a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, illetve a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es, díjmentes segélyhívó számon lehet.