forint, pénz, fizetés, infláció, gazdaság

Eldicsekedett a megtakarított millióival az ebesi férfi – rossz ötlet volt

Rendőrség

November közepén Ebesen egy kisebb társaságban mesélte el a 69 éves sértett, hogy kicsivel több mint 3 millió forintot spórólt össze magának.

Hirdessen nálunk! Megéri!

Az asztalnál ülő 37 éves férfi kapva kapott az alkalmon, és fondorlatos tervet kezdett el szőni. Tudta, hogy ismerőse mikor nincs otthon, és napokkal később besurrant a házába, rövid keresgélés után megtalálta a pénzt, eltette, és már ott sem volt – írja a rendőrség.

A sértett hamar észrevette, hogy eltűnt a pénze, és értesítette a rendőrséget. A nyomozók azonnal munkához láttak, tanúkat hallgattak meg, információkat gyűjtöttek, és pár órán belül a látókörükbe került a helyi férfi.

Előállították, és a gyanúsítotti kihallgatáson részletes beismerő vallomást tett, a pénz nagy részét is sikerült lefoglalni tőle.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság lopás bűntett miatt indított nyomozást vele szemben.