A Debreceni Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja azt a férfit, aki a Pósa utcán áthajtott egy út szélén fekvő emberen, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
A vádirat szerint az elkövető 2021. december 14-én 21 óra körül Debrecen belterületén vezette autóját. Esti látási viszonyok között, jól megvilágított útszakaszon haladt, utast nem szállított.
Amikor a vádlott egy kapubejáróval ellátott útszakaszhoz ért, nagyfokú figyelmetlensége miatt későn vette észre a férfit, aki miután ittasan kilépett az ingatlanról, még korábban elesett a földön. Az elkövető a jármű jobb oldali kerekeivel, közel 50 km/h sebességgel áthajtott a fekvő sértetten.
A tettes az ütközéskor fékezni kezdett és a döccenést is észrevette, amit kormányzással próbált korrigálni. Annak ellenére azonban, hogy észlelte a közúti balesetet, nem állt meg a helyszínen, és nem győződött meg arról, hogy van-e segítségnyújtásra szoruló sérült. Az elütött 65 éves sértett olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A főkapitányság nyomozása során szakértőt vontak be és megállapították, hogy 40 méter távolságból már emberi alakként lehetett észlelni a földön fekvő férfit, akit a járművezető késedelmesen vett észre. Az elkövető a cselekményével megszegte a haladási sebességre és segítségnyújtási kötelezettségre vonatkozó közlekedési szabályokat.
A Debreceni Járási Ügyészség a bűnügyi felügylet alatt álló férfival szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége és súlyosabban minősülő segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. Vádiratában indítványozta, hogy a járásbíróság a férfit börtönbüntetésre ítélje, végleges hatállyal tiltsa el a közúti járművek vezetésétől és mellékbüntetésként tiltsa el a közügyek gyakorlásától. A járási ügyészség a vádiratában a törvényi feltételek fennállása esetén 3 év börtönbüntetés, 3 év közügyektől eltiltás mellékbüntetés és végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.