A hajdúszoboszlói nyomozóknak olyan információ jutott tudomására, hogy egy nádudvari férfi kábítószergyanús anyagokat árul városszerte. A rendőrség közleménye szerint az egyenruhások 2023. június 8-án 15 óra körül a város belterületén ellenőrizték a személygépkocsival közlekedő férfit, akinek autójában több mint 90 darab kábítószergyanús tabletta volt. A lakásában megtartott kutatáskor pedig további 200 darab kábítószergyanús tablettát, több mint 1 kilogramm kábítószergyanús port és növényi származékot találtak a rendőrök, valamint 12 millió forintot is lefoglaltak tőle.
A nyomozók a 30 éves nádudvari férfit kihallgatták, kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásnak indítványozására. A lefoglalt anyagok hatóanyag-tartalmát igazságügyi szakértő vizsgálja meg.
A gyanúsítottal egy autóban utazó 23 éves hajdúszoboszlói nőt pedig kábítószer birtoklás vétségét elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.