Idős házaspár kifosztása Bocskaikertben

Hajdúhadházi nők fosztottak ki egy idős házaspárt Bocskaikertben

Rendőrség

Egy idős, bocskaikerti házaspár tett bejelentést a rendőrségre 2023. február 20-án arról, hogy meglopták őket az otthonukban – számolt be a rendőrség. A 78 éves férfi és 72 éves felesége elmondták, hogy napokkal korábban járt náluk egy ismerősük. A nő segített már nekik, de ez alkalommal három rokonát is hozta magával.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A nyomozók a keresésükbe kezdtek, majd február 27-én mind a négy nőt gyanúsítottként hallgatták ki.

A gyanú szerint bementek az ingatlanba, és kihasználták a házaspár figyelmetlenségét. Vittek mindent, ami a kezük közé került. Élelmiszert, edényeket, tisztítószereket, valamint közel 400 ezer forint készpénzt is.

A nyomozók bűnügyi őrizetbe vették a hajdúhadházi gyanúsítottakat és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás velük szemben.