Brit embercsempészt fogtak el Garbolc közelében

Rendőrség

A Csengeri Határrendészeti Kirendeltség és a Nemzeti Adó-és Vámhivatal munkatársai 2022. szeptember 17-én éjszaka Garbolc külterületén akartak ellenőrizni egy brit rendszámú gépkocsit, ami a rendőri jelzésre nem állt meg.

A jármű vezetője menekülni próbált, nagy sebességgel továbbhajtott és feltehetőleg az eltúlzott sebessége miatt Rozsályban kidöntötte egy családi ház kerítését és az épületnek ütközött. A police.hu információi alapján a járművet egy 45 éves brit állampolgár vezette, rajta kívül az autóban két férfi tartózkodott, akik érvényes pakisztáni útlevéllel rendelkeztek, azonban Magyarországon való jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.

A rendőrök a balesetben megsérült járművezetőt és két utasát orvosi ellátásukat követően előállították a Csengeri Határrendészeti Kirendeltségen. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai a 45 éves brit férfit embercsempészés bűntette megalapozott gyanújával kihallgatta, mivel az eljárás adatai szerint anyagi haszonszerzés érdekében segítette volna Nyugat-Európába jutni a két pakisztáni állampolgárt. A nyomozók a járművezetőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A két pakisztáni határsértőt – akik az eljárás adatai szerint Románia felől illegálisan lépték át az országhatárt – az idegenrendészeti eljárás lefolytatása után a csengersimai közúti határátkelőhelyen átadják a román határőrizeti szerv képviselőinek.

fotó:police.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.