A rendőrségre 2022. március 11-én tett bejelentést az egyik debreceni kórház arról, hogy egy fiatal lány életéért küzdenek, aki a vizsgálatok alapján kábítószertől lett rosszul. A lány március 21-én a szakszerű orvosi ellátás ellenére életét vesztette.
A nyomozás adatai szerint a lány 2022. március 10-én este szerzett két szem extasy tablettát. Az egyiket ő, a másikat pedig egy 22 éves barátnője vette be. A kábítószertől azonban a fiatal lány rosszul lett, elájult, mentőt kellett hozzá hívni.
A rendőrök nagy erőkkel a díler keresésébe kezdtek. A nyomok egészen Püspökladányig vezettek. A gyanú szerint a lányok egy 18 éves fiútól vásárolták korábban a tablettákat. A debreceni nyomozók elfogták, a rendőrkapitányságon pedig gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.