A közlekedésben az évszakok nagyon meghatározóak. Egyszer napfény, sima útfelület fogadja a közlekedőket, máskor pedig kedvezőtlen látási- és útviszonyok akadályozzák a haladást, ezért másként kell vezetni télen és másként tavasszal.
A járművezetők lendületesebben, felszabadultabban, nagyobb átlagos sebességgel közlekednek az utakon. A körültekintő, átgondolt közlekedés velejárója, az elővigyázatosság ilyenkor sokszor háttérbe kerül.
Tavasszal a közutak forgalma zsúfoltabbá válik. Ebben az időszakban emelkedik az átlaghőmérséklet és szeszélyessé válik az időjárás. Tavasszal esik a legtöbb eső, amihez gyakran szél is párosul. A csapadéktól vizes, csúszós útszakaszokon csökkenhet a járművek menetstabilitása, míg a látási viszonyokat az ilyen időszakban gyakran megjelenő pára-, illetve ködfoltok befolyásolhatják. Ebben az időszakban közlekedésünk során számítani kell arra, hogy az autó könnyebben megcsúszik, s tisztában kell lenni azzal, hogy a féktávolság is megnő. Mezőgazdasági tevékenységgel érintett területeken, földutak és szilárd burkolatú utak kereszteződésében, építkezések környezetében jellemző lehet a sárfelhordás, amely szintén fokozott veszélyt jelenthet.
Az évszak kezdetén egyre nagyobb számban jelennek meg az utakon a kerékpárosok, valamint a segédmotor- és motorkerékpárosok. A kétkerekű járművel közlekedők, utazók baleseti és ezzel együtt a személyi sérülések bekövetkezésének kockázata átlag feletti.
Fogadjanak meg néhány jó tanácsot a balesetek megelőzése érdekében:
Ellenőrizzék saját, illetve gyermekeik kerékpárját, annak világítóberendezéseit és fékeit. A közlekedés minden résztvevőjére, így a kerékpárosokra is vonatkozik a „látni és látszani” biztonsági alapelv. Az esti szürkületben és éjszaka nagyon fontos hogy megfelelően legyen kivilágítva kerékpárjuk és viseljenek láthatóság-segítő eszközöket. Testi épségük megóvása érdekében – lehetőség szerint – viseljenek sisakot és térdvédőt, valamint ügyeljenek a megfelelő öltözékre! Kerékpárral a kerékpárúton vagy a kerékpársávon közlekedjenek! Kijelölt gyalogos-átkelőhely előtt szálljanak le kerékpárjaikról, és a forgalomba való bekapcsolódás előtt győződjenek meg annak veszélytelenségéről!
A balesetek megelőzése érdekében felhívjuk a motorosok figyelmét, hogy fontos ellenőrizni a járművükön a meglévő biztonsági felszereléseket, és ha valamelyik nem megfelelően működik, törött, sérült, akkor ne mulasszák el azokat lecserélni! A bukósisak esetében a sértetlen és rendszeresen tisztított, karbantartott sisak meghálálja a gondozást, ám egy esetleges baleset, esés után mindenképpen szükséges ellenőrizni, hogy megfelelően el tudja-e még látni a védelmet. Nagyobb utak előtt – lehetőség szerint – szakszervizben ellenőriztesse motorját! Az elektromos berendezéseket, a világítást és a gumikat is szükséges átnézni. Egy rövidebb motoros vezetéstechnikai képzéssel felfrissíthetik tudásukat. A megfelelően elsajátított kezelési vagy fékezési technikák életet menthetnek, és a motort is megvédhetik a nagyobb sérülésektől.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőségével, a Közlekedés Biztonságáért Alapítvánnyal és a Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesülettel együttműködve 2018. április 7-én Motoros és kerékpáros közlekedésbiztonsági nappal segíti a kétkerekű járművek vezetésére történő felkészülést.