Rács mögött a betöréssorozat elkövetői

Rendőrség

A gyanúsítottak műszaki cikkeket, fémtárgyakat tulajdonítottak el. A berettyóújfalui rendőrök büntetőeljárást indítottak velük szemben.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A rendőrségre 2018. január 13-án 11 óra 30 körül érkezett bejelentés arról, hogy Berettyóújfaluban, az Ady Endre utcában betörtek egy pékségbe, ahonnan rézcsöveket tulajdonítottak el. A rendőrök a helyszínre mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit.

A 37 éves M. Istvánt és 16 éves fiát, valamint a 26 éves M. Ervint, a 18 éves G. Szilvesztert és a 18 éves B. Adriánt az egyenruhások előállították a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozók M. Istvánt és M. Ervint bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, míg a fiatalkorú, továbbá a két 18 éves gyanúsított szabadlábon védekezhet az eljárás jelenlegi szakaszában.

A nyomozás adatai szerint a négy férfi és fiatalkorú társuk 2017 novemberétől több hasonló bűncselekmény elkövetésével is kapcsolatba hozható. A négy berettyóújfalui lakos valamint, körösnagyharsányi társuk lakóházakba, garázsokba törtek be, amelyekből konyhai gépeket, fém szerszámokat, rézcsöveket tulajdonítottak el.

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottakkal szemben lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.