A debreceni rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a fiút.
Egy debreceni általános iskola tanítója tett bejelentést a Debreceni Rendőrkapitányságra 2018. január 15-én arról, hogy az intézmény egyik diákja erőszakosan viselkedik iskolatársaival. A 12 éves fiú több tanulót megfenyegetett, hogy amennyiben nem adnak neki készpénzt, ételt vagy italt, akkor megveri őket. A bejelentést követően a nyomozók az iskolába mentek, ahol széleskörű adatgyűjtést végeztek, majd a feltételezett elkövetőt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A megalapozott gyanú szerint a 12 éves fiú 2018. január 5-én egy buszmegállóban odament az egyik iskolatársához és 200 forintot követelt. Miután a sértettől pénzt nem kapott, többször meglökte és megfenyegette. Pár nappal később az iskola aulájában a gyanúsított újra odament a sértetthez, akit megfenyegetett, majd elvett tőle 200 forintot. Egy másik iskolatársától pogácsát vett el erőszakkal, míg egy másik diáktól szintén pénzt akart elvenni.
A gyanúsított elismerte a bűncselekmények elkövetését, ellene a Debreceni Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást. A rendőrök a fiút bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.