A nyomozó hatóság vasúti közlekedés biztonság elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott vizsgálatot egy hajdúböszörményi lakossal szemben.
A 21 éves férfi 2017. november 8-án 19 óra 30 perc körül közlekedett az általa vezetett Suzuki típusú személyautóval a 3502-es számú úton, Hajdúböszörmény felől Hajdúvid irányába. A sofőr haladása során a jármű sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg, ezért elvesztette uralmát a gépkocsi irányítása felett, megcsúszott és az utat keresztező vasúti sínre hajtott. A 21 éves férfi nem tudott autójával lehajtani a sínekről, azonban észrevette, hogy egy személyvonat tart az irányába. A szerelvény vezetője időben meg tudott állni az elakadt jármű előtt, így nem következett be baleset. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a gépkocsi vezetőjét.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság a C. Imrével szemben folytatott vizsgálatot 2018. január 11-én befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította a Debreceni Járási Ügyészség részére.