Idős embereket vert meg és kerítést rongált két fiatal Zsákán

Rendőrség

A berettyóújfalui rendőrök elfogták a zsákai lakosokat.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. január 7-én 8 óra körül Zsákán egy 18 éves és egy 23 éves helyi férfi az Árpád utcán vitatkoztak, amikor egy arra közlekedő 83 éves kerékpáros férfit egyikük fellökött, majd a Deák utcán egy ház kerítésébe több alkalommal belerúgott, amelynek betétje be is szakadt. Ezt követően a Bethlen Gábor utca és a Kossuth utca kereszteződésében előzetes szóváltást követően a két férfi rátámadt egy helyi lakosra. Az 53 éves férfit több alkalommal megütötték és megrúgták, amelynek következtében az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett.

A rendőrségre tett bejelentést követően a járőrök a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést követően elfogták O. Sándort és O. Leventét, akiket előállítottak a Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra, ahol kihallgatásukat követően bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A két helyi férfival szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja és más bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt folytatnak eljárást a nyomozók.