Bajban van egy 76 éves asszony az Ibolya utcai, harmadik emeleti lakásában – kapta a küldést a járőrpár 20 óra 35 perckor.
A ház előtt álltak a mentősök, a tűzoltók és az asszony lánya. Kihallatszott a lakásból a nő segélykérése. Indokolt volt a biztonsági intézkedés, az emeleti lakásba való bejutáshoz a tűzoltók segítségét kértük. Járművük emelőkosarában feljutottak az erkélyre, betörték az erkélyajtó ablakszemét, majd belülről kinyitották a lakás ajtaját. Az asszony magatehetetlenül feküdt a szoba padlóján, a mentősök ellátták, majd kórházba szállították
– összegzi Lénárt zászlós.
Jelentésírásra nem maradt idő, máris jött a következő küldés. A Kishegyesi úti élelmiszer-áruház biztonsági őre tolvajokat tartott vissza.
Négy hajdúhadházi fiatal egy grillcsirkével fizetés nélkül akart távozni, a biztonsági őr az alkalmazottakkal közösen megakadályozta, hogy elmenjenek. B. Márkot (19) és társait, egy 24 éves fiút, egy 18 és egy 19 éves lányt előállítottunk a Debreceni Rendőrkapitányságra. Megtaláltuk a grillcsirkét, amit nem fizettek ki, egyértelmű az eset
– nyugtázza Mezőfényi főtörzsőrmester.
A nyomozók kihallgatták a négy delikvenst, majd szabálysértési őrizetbe vették őket. B. Márk ellen, mivel fél éven belül ez a harmadik esete, szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak. Társaira a bíróság január 27-én tulajdon elleni szabálysértésért 63 óra közérdekű munkát szabott ki, amit a fogdában eltöltött idő beszámításával végrehajtottnak tekintett.
Lénárt zászlósék a papírmunka elvégzése után folytatták a járőrözést. 23 óra körül a Domokos Lajos utcában fölfigyeltek két gyalogló férfira, a rendőrkocsi láttán egyikük gyanúsan kezdett viselkedni. A zsaruk igazoltatták a helyi K. Márkot (34) és társát, majd mindent kipakoltattak a ruhájukból. K. Márk nadrágzsebéből droggyanús zöld növényi anyagot tartalmazó tasak került elő. Elmondta, táskájában mintegy 30 gramm JWH, más néven herbál van, amelyet nemrég vett 25 ezer forintért a közelben. Hátizsákjában digitális mérleget és új nejlonzacskókat találtak a járőrök. Kábítószer-birtoklás vétségének megalapozott gyanúja miatt elfogták, és előállították a városi kapitányságra. Szabadlábon védekezik. A bűnügyi technikus lefoglalta tőle a droggyanús anyagokat, amelyeket a nyomozók másnap vegyész szakértői vizsgálatra küldtek.