A családon belüli erőszak ellen

Rendőrség
Valentin-napon Debrecenben a rendőrök előadással hívták fel a figyelmet a családon belüli, főleg a nőket érő erőszakra.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály vezetője Dr. Juhász Zoltán 2015. február 14-én tartott előadást a Lépéselőny Egyesület által szervezett rendezvényen. Az egyesület a “One Billion Rising” világméretű mozgalomhoz csatlakozott, amely mára az egész világon elterjedt kezdeményezéssé vált. A kifejezetten Valentin-napra szervezett megmozdulás lényege az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a világon sok nő válik erőszak áldozatává, gyakran saját családján belül. A rendezvény célja az volt, hogy az érintett nők ne féljenek felemelni a hangjukat az erőszak ellen és így hívják fel a figyelmet a problémára.

Dr. Juhász Zoltán előadásában azt hangsúlyozta, hogy a nők mit tehetnek saját maguk és gyermekeik védelméért. Az alezredes bemutatta azokat a bűncselekmény típusokat, illetve helyzeteket, amelyek rájuk fokozott veszélyt jelenthetnek, illetve arra, hogy áldozattá válásuk esetén mit tehetnek, hová fordulhatnak segítségért.