TASZ: a titkosszolgálatoknak nem a hatalom érdekeinek kiszolgálása a feladata

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint komoly aggályokat vet fel, hogy a (Rogán Antal irányítása alatt lévő – a szerk.) magyar titkosszolgálatok kormánypárti érdekeket szolgálhatnak, miközben feladatuk a nemzetbiztonság védelme lenne.

A vajdasági magyarok szavazatáért puncsolt Szijjártó

A VMSZ számíthat a Fidesz és a KDNP partnerségére, a vajdasági magyarok pedig számíthatnak a magyar kormány támogatására a következő időszakban is – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) regionális lakossági fórumán, Magyarkanizsán.

Budapesti Fesztiválzenekar

Gyerekkórust alapít a Fesztiválzenekar – elindult a jelentkezés

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar megalapítja gyerekkórusát, melynek első nyilvános fellépése 2027 februárjában lesz a Müpában, a BFZ nagyzenekari koncertjén. Olyan tehetséges és motivált gyerekek jelentkezését várják, akik szívesen lennének alapító tagjai ennek a közösségnek, amely Magyarország különböző régióiból érkező, kivételes adottságú fiatal énekeseket fog össze, kiemelkedő tanulási és fellépési lehetőségeket teremtve számukra. A […]

Lehűlés, hidegfront érkezik

Jelentős lehűlés és csapadék érkezik: helyenként havazás is lehet

A hét második felében markáns időjárás-változásra kell számítani Magyarországon – közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. Egy hullámzó frontrendszer és egy, a Földközi-tenger térségében kialakuló mediterrán ciklon hatására többfelé kiadós csapadék, erős lehűlés és viharos szél várható.

Magyar Péter a Nemzeti Meneten

A Tisza Párt IT-infrastruktúrája feletti uralom átvételére készülhetett a titkosszolgálat

A Direkt36 információi szerint egy szervezett akció zajlott a Tisza Párt informatikai rendszerének feltörésére és akár bedöntésére. A párthoz kötődő két informatikust egy ismeretlen („Henry”) próbálta beszervezni: belső információkat és hozzáférést kért tőlük, pénzt és védelmet ígérve cserébe.

Magyar Péter Nyíregyházán

Magyar Péter Nyíregyházán: nem “Fidesz 2”-t vagy “Orbán Viktor lightot” akarunk

Nyíregyházán, két helyi jelöltje – Gajdos László és Szakács Péter Lajos – társaságában tartott fórumot Magyar Péter, ahol azt mondta: a választásig hátralévő kevesebb mint húsz napban a Tisza már nemcsak “árad”, hanem “ki is öntött” az egész országban, és szerinte pártja Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, valamint országosan is nagy győzelmet arat majd.