Szijjártó: "Magyarországot kívül kell tartani az EU-n

Szijjártó: “Magyarországot kívül kell tartani az EU-n – ha mi nyerünk, ez így lesz”

Erős kijelentést tett Szijjártó Péter egy nagykátai kampányfórumon: a külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, hogy “Magyarországot kívül kell tartani az EU-n”, majd hozzátette: “mindenki tudja, ha mi nyerünk, ez így lesz” – vette észre a Vastagbőr.

Szeged, virág, virágzik, Széchenyi tér, magnólia, magnólia fa, természet, tavasz, március, virág

Hűvös idővel indul a hét, majd végre eltehetjük a kabátot

A jövő hét első felében még erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé lehet eső, és az erős szél mellett a hőmérséklet kedden csak 6 és 11 Celsius-fok között alakul. Szerdától csökken a csapadék esélye és melegedés kezdődik, húsvétvasárnap már többnyire napos időre van kilátás 15-20 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.

Bartha Károly volt rendőrszázados

“Pintér Sándor belügyminiszter hazudik, Szabó Bence pedig nem áruló” – Újabb volt rendőr tálalt ki súlyos visszaélésekről

Súlyos állításokat fogalmazott meg a rendőrség működéséről egy közel félórás videóban Bartha Károly volt rendőrszázados. A “Pintér Sándor belügyminiszter hazudik, Szabó Bence pedig nem áruló” címmel közzétett felvételben a volt tiszt több, a szervezet működését érintő visszásságról beszél.

Freddie beszólt Vitályos Eszternek

“Semmilyen tiszteletet nem érdemeltek” – beszólt Vitályos Eszternek a közmédia műsorvezetője

A 444.hu egyik februári Facebook-bejegyzése alatt szúrt oda keményen Freddie, polgári nevén Fehérvári Gábor Alfréd Vitályos Eszternek. Az énekes, aki hosszú ideje a köztévén futó Szerencseszombat című műsor házigazdája, egy videóra reagált.

Magyar Péter a rendvédelmi dolgozóknak

Magyar Péter a rendvédelmi dolgozóknak: “Nem lesznek többet érinthetetlen emberek”

A rendőröknek, katonáknak, ügyészeknek és nemzetbiztonsági dolgozóknak üzent Magyar Péter a közösségi oldalán. A Tisza Párt elnöke bejegyzésében arról írt, hogy tisztában van azzal, milyen nyomás alatt dolgoznak ezen szakmák képviselői.

Szijjártó Moszkvában

Szijjártó elmebeteg hazugságai: Zelenszkij kormányt akar alakítani Magyarországon, elviszik a pénzünket Ukrajnába

Az elmúlt héten újabb “tiszás hazugság” lepleződött le, hiszen kiderült: a kiugrott rendőr nem hős, csak egyszerűen nem tudott egy kémelhárítási akcióról – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Magyar Péter Fidesz kampánya

Magyar Péter elárulta, hogy véget ért-e politikai pályafutása a kormány “leleplező” videója után

Reagált Magyar Péter arra, hogy a kormány nyilvánosságra hozta H. D. Alkotmányvédelmi Hivatal előtti meghallgatásáról készült, szerinte megvágott videót. A Tisza Párt elnöke úgy látja, az ügyben egyre mélyebbre süllyed az állampárt, és már nem is tagadja, hogy a cél a Tisza szétzilálása volt.