Védett élőhelyek pusztulnak, miközben az energia nagy része kárba vész

Védett erdei élőhelyek tűnnek el Magyarországon, miközben a kivágott és erőművekben elégetett fa jelentős része nem az otthonok fűtését szolgálja, hanem veszteségként a környezetet melegíti. A rosszul működő fakitermelési és fafelhasználási rendszer visszásságaira hívta fel a figyelmet több civil szervezet február 4-én a Bükki Nemzeti Park területén, Lillafüreden.

Mórahalom, virágzás, barack, barackfa, tavasz, fagy, időjárás, mezőgazdaság, gyümölcs

Időjárás: mintha március lenne

Folytatódik az átlagosnál enyhébb, de jellemzően erősen felhős, többfelé csapadékos idő a hétvégén is. A hőmérséklet szombatra kissé visszaesik és a csúcsérték napközben jellemzően 5-11 Celsius-fok között alakul majd, éjszakánként pedig néhol gyenge fagy is lehet. Az északnyugati, északi szél vasárnap többfelé lesz élénk, olykor erős – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Orbán Viktor Donald Trumppal tárgyalt a béke lehetőségeiről

Donald Trump maradéktalan támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását

Üzenetben biztosította maradéktalan támogatásáról Orbán Viktor miniszterelnöki újraválasztását az amerikai elnök. Orbán Viktor csütörtökön a Facebook-oldalán osztotta meg Donald Trump közösségi oldalán közzétett üzenetét, és azt írta, “Üzenet Amerikából. Köszönöm, Elnök úr!”

Magyar Péter Fidesz kampánya

Petíciót indít Magyar Péter a külföldön élő magyarok szavazásának megkönnyítéséért

Magyar Péter közösségi oldalán jelentette be, hogy petíciót indít a külföldön élő magyarok szavazásának megkönnyítéséért. Bejegyzésében azt írta: a nemzet nem lakcím kérdése, ezért petíciót indítanak, és arra kér mindenkit, hogy írja alá a kommentben található linken elérhető kezdeményezést.