Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter

“Hősök!” – Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter is felszólalt a Rendszerbontó Nagykoncerten

Ország

A péntek délutáni–esti, százezres tömeget megmozgató rendszerkritikus nagykoncerten két felszólaló váltotta ki a legnagyobb figyelmet: Szabó Bence nyomozó, az NNI századosa, valamint Pálinkás Szilveszter honvéd százados is beszédet mondott. Mindketten az elmúlt hetekben váltak ismertté a rendszert bíráló nyilvános megszólalásaikkal.

Pálinkás Szilveszter beszédében elsősorban erkölcsi és személyes dimenzióból közelítette meg a helyzetet. Úgy fogalmazott: “Az élet nem egy zökkenőmentes menetelés, hanem egy ismeretlen terepen zajló hadművelet. Itt nincs biztos útvonal, csak döntések vannak.” Hangsúlyozta, hogy egy katona legfontosabb eszköze nem a fegyver, hanem az elvei és az erkölcsi iránytű, amely akkor is irányt mutat, amikor senki nem figyel.

Beszédében kiemelte a bátorság és a becsület szerepét is. Szerinte a bátorság nem azt jelenti, hogy nem félünk, hanem a félelem ellenére is előrelépünk, és vannak harcok, amelyeket mindenki belül vív meg. A közönség többször tapsolt és skandálta a nevét. Pálinkás zárásként azt üzente: “Legyetek egymásnak fény a sötétségben”, majd jelezte, hogy elképzelhető, hogy utoljára áll egyenruhában a nyilvánosság előtt.

Puzsér: “Az Orbán-rendszert el kell söpörni, és a lelkekből is ki kell törölni!”

Szabó Bence felszólalása inkább rendszerszintű kritikát fogalmazott meg. Beszédét azzal kezdte, hogy egy ideális működésű országban nem lenne szükség ilyen eseményre: “de egy ideális rendszerben nem lenne szükség rendszerbontó nagykoncertre”. Úgy vélte, az elmúlt években kilátástalanság, kétségbeesés, keserűség szürke köde borult az országra.

A nyomozó beszélt az alkotmányos alapjogok helyzetéről is, hangsúlyozva, hogy a törvény előtt mindenkinek egyenlőnek kell lennie. Felidézte azokat a közelmúltbeli híreket, amelyek szerinte arra utalnak, hogy állami szervek megpróbálták meggyengíteni a legnagyobb ellenzéki politikai erőt.

Beszéde végén kijelentette: “Ebben a rendszerben ma Magyarországon még az alkotmányos alapjogaink sem tudnak érvényesülni, és ennek véget kell vetni.” A tömeg erre “hősök” skandálással reagálta.

Pálinkás Szilveszter és Szabó Bence beszéde itt hallgatható meg 6:12:07-től  az időbélyegek is segítenek a videó alatti kommentben:

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!

👉 Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a

Google News-on is