Iványi Gábor

Iványi Gábor: “Ha Orbán Viktor arra kér, hogy én temessem el, megteszem”

Ország

Orbán Viktor politikájának semmi köze nincs a Bibliához, a Biblia lényegéhez – mondta Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője a Politicónak. A portál emlékeztetett, Iványi adta össze Orbánt a feleségével, Lévai Anikóval, és ő keresztelte meg a kormányfő két gyermekét is.

“Az egyetlen dolog, amire még nem kért meg, hogy temessem el. De ha megkérne, eltemetném”

jegyezte meg az Orbán-kormány által folyamatosan vegzált lelkész. Hozzátette, hogy nevetségesnek tartja, hogy hivatalos személy elleni erőszakkal vádolják.

“Négy évvel ezelőtt szállták meg az irodáinkat. Néha azt kívánom, hogy tényleg megvertem volna őket, mert akkor legalább lenne értelme az ügynek, de természetesen nem tettem”

– mondta.

“Nem nekem kellene börtönben lennem, hanem Orbán Viktornak és a bandájának”

– tette hozzá az ellene zajló per kapcsán. A Politico felidézte, hogy Iványi és Orbán még a rendszerváltás előtt találkoztak: a lelkész a demokratikus ellenzék tagja volt, Orbán pedig egy diákokból szerveződő liberális politikai mozgalomhoz tartozott.

“Senki se gondolta volna, hogy ilyen távol kerül majd az akkor értékeitől, egészen a szélsőjobboldali vagy fasiszta eszmékig, és elveszíti azokat az emberi értékeket, amelyekben akkor hitt. Vagy legalábbis úgy tűnt, hogy hisz”

– mondta Iványi az Orbán által bejárt útról.

„Nem a Dankó utcában, hanem a Karmelitában kellene házkutatást tartani” – megkezdődött Iványi Gáborék pere

“Azzal próbáltam orvosolni a problémát, hogy folyamatosan kritizáltam őt és a politikai lépéseit, mivel felelősséget érzek azért, hogy ne jusson pokolra ezek miatt. De nem igazán örült ennek”

– magyarázta a lelkész. Felidézte, hogy 2010-ben Orbán közös fotót kért tőle, cserébe további pénzügyi támogatást ígérve az egyházának, amit ő megtagadott. Tudomása szerint a miniszterelnök súlyosan megsértődött a történteken.

“Olyan hálás voltam, hogy volt egy hosszú hajú, bátor ember, aki hazazavarta az oroszokat. Sohasem gondoltam volna, hogy ő lesz az, aki visszahívja őket” – mondta Iványi egykori barátjáról, Orbán Viktorról.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről!

Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>

A legfrissebb hírekért kövess minket a

Google News-on is