A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint markáns változás kezdődik az időjárásban: a következő napokban kelet-északkelet felől több hullámban hideg légtömeg áramlik a Kárpát-medencébe, amely jelentős lehűlést hoz.
A hideg nem fokozatosan, hanem erős északi széllel tör be hazánkba. A térség időjárását jelenleg egy tőlünk keletre örvénylő hideg légörvény határozza meg, amelynek peremén úgynevezett “peremháborgások” alakulnak ki. Ezek időszakosan hideg és nedves levegőt szállítanak Magyarország fölé.
Az éjszakák egyre hidegebbek lesznek: a minimum-hőmérséklet általában 0 és +7 fok között alakul, de a derült, szélcsendes északi, északkeleti tájakon fagypont alá is süllyedhet. A felhősebb nyugati területeken ennél enyhébb maradhat az idő.
Kedden napközben ugyan többfelé kisüt a nap, a hőmérséklet 15 és 20 fok között alakulhat, de a sokfelé megerősödő északi, északnyugati szél jelentősen rontja majd a hőérzetet. A keleti országrészben időnként megnövekvő gomolyfelhőzetből elszórtan kisebb záporok is kialakulhatnak.
A hét második felében tovább folytatódik a lehűlés: a hideg levegő beáramlása miatt péntekre és szombatra virradóan már nagyobb területen is előfordulhat éjszakai fagy. A hétvégén ugyan növekszik a felhőzet, de jelentős csapadék továbbra sem valószínű.
Összességében tehát szeles, fokozatosan hűlő idő várható, a hét végére pedig ismét télies jelenség, az éjszakai fagy is visszatérhet.