Bodrozsán Alexandra DK

“Zárjatok ki engem is!” – Újabb balhé a DK-ban, beolvasott Dobrev Klárának a képviselő

Ország

Siposné Bodrozsán Alexandra a közösségi oldalán reagált arra, hogy a DK kizárta Kopping Ritát, és bejegyzésében kiállt mellette. A kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője a pártvezetés állításait vitatta, és azt is jelezte, hogy nem bánja, ha őt is kizárják.

“Zárjatok ki engem is!” – írta szombat délután Facebook-oldalán Siposné Bodrozsán Alexandra. A bejegyzés előzménye, hogy a párt pénteken kizárta Kopping Ritát, a Bács-Kiskun 1. számú választókerület korábbi országgyűlési képviselőjelöltjét. Siposné – aki 2018 óta dolgozik együtt Koppinggal – a posztban azt írta, hogy a pártvezetés állításai nem felelnek meg a valóságnak.

A képviselő úgy fogalmazott,

végig kell néznie, ahogy évek munkáját és küzdelmét “egyetlen nap alatt próbálják meg hazugságokkal bemocskolni”.

Visszautasította a Demokratikus Koalíció azon állítását is, miszerint a helyi frakció “tiszás tagjai” zsarolták volna meg Koppingot.

“Álljunk meg egy pillanatra! Nincs tiszás tag a frakcióban. Egy sincs. Ez nem véleménykérdés, ez tény. Már itt összeomlik az egész történet”

– írta. Hozzátette: a zsarolás eszközeként említett bizottsági elnöki pozícióról nem az ötfős frakció dönthet, hanem csak Kopping maga vagy a Fidesz-többségű közgyűlés.

Siposné arról is beszámolt, hogy pénteken csendben, központilag, magyarázat nélkül megszüntették a hozzáférését a DK kecskeméti Facebook-oldalához. Bejegyzését Dobrev Kláranak címezve így zárta:

“Ez a DK ma. Nem tudom ezt máshogy mondani: ez így nagyon nincs rendben.”

A DK pénteken jelentette be Kopping Rita kizárását, miután a képviselőjelölt közölte, hogy mégsem indul a választáson. Döntését azzal indokolta, hogy a Bács-Kiskun megye 01. számú választókerületben szoros eredmény várható, és ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok. A választókat arra kérte, hogy pártlistán a DK-t támogassák, egyéniben pedig arra szavazzanak, akinek a legnagyobb esélye van legyőzni Orbán rendszerének kiszolgálóját.

Ezzel szemben Dobrev Klára, a párt elnöke azt mondta: Koppingot megzsarolták, és visszalépése azt mutatja, hogy számára fontosabb volt a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás.