Magyar Péter videót osztott meg arról, hogy szervezetten, buszokkal szállítják az embereket Orbán Viktor országjárásának helyszíneire.
A Tisza Párt elnöke bejegyzésében azt írta, a miniszterelnök “Fidesz Travel – Fibusz” néven gyakorlatilag saját utazási irodát működtet, amelynek célja, hogy biztosítsa a megfelelő létszámot az eseményeken. Állítása szerint esténként több tucat busszal érkeznek résztvevők a különböző városokba.
Magyar Péter úgy fogalmazott, ez a rendszer fordítva működik, mint a megszokott: nem a résztvevők fizetnek, hanem – állítása szerint – az adófizetők pénzéből szervezik az utakat.
Azt írta, Kaposvárra Baranya és Zala megyéből is vittek embereket, Egerben pedig Borsodból érkezett résztvevőkkel sem telt meg a Dobó tér. Dunaújváros kapcsán azt állította, hogy voltak, akik elmondták: fizetést kaptak a részvételért.